Önvizsgálat
A legutóbbi davosi világgazdasági csúcs résztvevőinek többsége alaptalan „vészmadárkodással” vádolta Soros Györgyöt, amikor a pénzügyi guru súlyos gazdasági válság kitörését jósolta 2008-ra. A világ politikai és gazdasági elitjének idei tanácskozásán viszont már az lesz a legfontosabb kérdés, vajon sikerül-e mély és elhúzódó depresszió nélkül megúszni a recessziót. Talán Soros sem gondolta, hogy ennyire igaza lesz.
A holnapután kezdődő davosi konferencián az előző évekhez hasonlóan mintegy két és fél ezer politikus, kormányzati és jegybanki tisztviselő, illetve üzletember részvételére számítanak. Az új idők jeleként azonban sokkal kevesebben képviselik a – mélypontra süllyedt tekintélyű – pénzügyi szektort, s minden eddiginél több minisztériumi és felügyeleti szakember lesz jelen a svájci üdülőhelyen. Ahogy egy brit lap fogalmazott: ők az univerzum új urai.
Az ötnapos rendezvény tanácskozásainak címei – Az eddigi üzletmenet nem tartható, Az állami beavatkozás reneszánsza stb. – magukért beszélnek. A gazdasági elit tagjainak lesz okuk ostorozni a laissez faire kapitalizmus rendszerét, és esetleg saját korábbi döntéseiket is. Kérdés azonban, hogy az önvizsgálatból születnek-e előremutató következtetések, döntések. Egyelőre ugyanis csak az biztos, hogy nagy káosz van a világgazdaságban – és ilyenkor még nehezebb közös nevezőket meghatározni, mint „békeidőben”. TG







