BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyül a recesszió

2009.05.25., hétfő 00:00

A magyar GDP-adat a többi európai gazdaság teljesítményét látva nem is számított rossznak, főként, hogy már tavaly is csak alig észrevehető volt a bővülés. Az építőipar kezd erőre kapni, ez valószínűleg a rég várt állami segítség megérkezésének köszönhető. A magánszektor a nehéz helyzet ellenére azonban tovább növeli a fizetéseket.

A bruttó hazai termék 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, de a naptárhatást kiszűrve ennél visszafogottabb, 5,8 százalékos a zsugorodás. A Központi Statisztikai Hivatal és az Ecostat közös gyorsbecslése a negyedéves GDP-statisztika történetének legnagyobb visszaesését jelenti. Az előző negyed csökkenése 2,5 százalékos volt, azt megelőzően pedig pozitív volt az éves változás indexe. A rövid bázisú mutató esése is rekordot jelent. A tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva 2,3 százalékos a szűkülés, és ez az új adatok szerint már a negyedik egymást követő negatív adat.

Az építések volumene 3,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A múlt decemberi 3,7-es bővülést leszámítva ez az utóbbi három esztendő legmagasabb növekedési üteme. Az első három hónap eredménye azonban még így is átlagban 4,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés márciusban 5,9 százalékkal haladta meg az előző havit, a februári emelkedés is kirobbanó, 8,8 százalékos volt.

Az első negyedévben a reálkereset 2,7 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakához képest – közölte a KSH. Ez a majdnem stagnáló átlagkereset és a 3 százalékos infláció eredményeként adódott, a bruttó fizetések 0,3, a nettók 0,2 százalékkal emelkedtek a január–márciusi időszakban. Az alacsony dinamikák elsősorban a januári zuhanás eredményei, mert márciusban már 4,3 százalékkal voltak magasabbak a keresetek az egy évvel korábbinál. Februárban még csak 2,5 százalékos volt a növekedés. BD

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.