Tárgyalnak?
Közvetítők útján béketárgyalások folynak a Hamid Karzai vezette afgán kormány és a tálibok, illetve más kormányellenes gerillacsoportok között – erősítette meg az utóbbi napokban egyre több forrás. A szakadárok szóvivői ugyan tagadják ezt, az Egyesült Államok pedig mindaddig nem hajlandó részt venni az egyeztetéseken, amíg a tálib hadurak le nem teszik a fegyvert. Azok viszont kivonulási menetrendet követelnek az amerikai hadseregtől – erről Washingtonban hallani sem akarnak, hiszen Barack Obama elnök éppenséggel a csapatok létszámának növelésére készül. A következő hetekben, hónapokban húszezer katonát vezényelnek a sokat szenvedett közép-ázsiai országba, és az év végére már 68 ezerre nő az amerikai kontingens létszáma. A múlt év végén még feleennyien voltak a „béketeremtők”.
Feltételezhetjük, hogy az amerikai tábornokok egyelőre akkor sem ülnének szívesen tárgyalóasztalhoz a tálibokkal, ha azok nem követelnének kivonulási menetrendet. Az úton lévő csapaterősítések segítségével növelni akarják a gerillákra nehezedő nyomást, és majd akkor akarnak tárgyalni, ha azok már kellően „megpuhultak”.
A washingtoni szenátus által a múlt héten jóváhagyott katonai költségvetés 2009-re nagyobb összeget szavazott meg az afganisztáni ak-cióra, mint az irakira. Eddig mindig fordított volt az arány; a változás is azt jelzi, hogy az Obama-kormány egyelőre nem fegyverszünetre, hanem háborúra készül. TG







