BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ultimátumok helyett

2009.05.22., péntek 00:00

Türelmetlenséget szült a magyarországi cégek körében a gazdasági válság. A finanszírozási források beszűkülése, a bevételeik visszaesése miatt ugyanis fokozottan hiányzik nekik az az összeg, amit az ügyfeleik, a partnereik nem fizetnek ki időben. Felértékelődött a likviditás, a gyorsan mozgósítható pénz szerepe.

Erre a helyzetre azonban, úgy fest, sokan kapkodva reagáltak. Rövid távon ugyanis nem biztos, hogy a legkézenfekvőbbnek tűnő megoldás, azaz a partnereknek adott fizetési határidő lerövidítése lehet a legcélravezetőbb. Egyrészről azért, mert pont a mostani ínséges időkben nem valószínű, hogy az ügyfél be tudja tartani az „ultimátumot”, így nagyobb valószínűséggel eshet késedelembe. Ergo, rövidebb határidő ide vagy oda, végeredményben ugyanannyi idő alatt juthat végül a pénzéhez a cég, amellett, hogy rossz pontokat szerzett magának a partnerénél.

Másrészről ördögi kört szülhet a határidők rövidítése, hiszen ha a cég ezzel szembesül a partnere részéről, akkor nyilvánvalóan ő is hasonlóan fog reagálni az ügyfelei esetében, hogy a saját számláit ki tudja egyenlíteni. És, mint azt az előbb láttuk, nem biztos, hogy ennek a hozzáállásnak az elterjedése valóban enyhítene az érintettek likviditási problémáin.

Jogos a kérdés, hogy ez esetben mit tehetnek a cégek azért, hogy valóban megbízhatóan megkapják a jussukat a partnereiktől. Nos, szakértők szerint inkább a megelőzésre, illetve a monitoringra kell helyezni a hangsúlyt. Azaz folyamatosan ellenőrizni kell az új és meglévő partnereket – máshol milyen határidőkkel, késedelmekkel fizetnek –, hogy minél teljesebb kép alapján ítélhessük meg, kinek engedünk utólagos fizetést, és milyen kondíciók mellett, mekkora hitelkeret erejéig. Ezzel a megoldással sértődés nélkül, hatékonyabban érhetjük el, hogy a vállalkozásunk minél nagyobb valószínűséggel időben megkapja a pénzét. Ultimátumok helyett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.