A szörnyű tagság
Ezúttal sem múlt el botrány nélkül az MDF országos gyűlése. Míg a párt a nagypolitikában a demokratikus értékek, a törvényesség következetes híveként tünteti fel magát, úgy tűnik, a saját háza táján híján van ezeknek az erényeknek. Dávid Ibolyának úgy szavaztak ismét bizalmat, hogy megtagadták a lehetőséget a titkos voksolásra, és a küldötteket beazonosíthatóan, megyénként ültették le. Akik ezután állítólag valóban kétharmad arányban támogatták az elnök asszonyt, bár a meghívottak több mint negyede nem is vett részt a szavazáson. Állítólag többen félnek a szankcióktól, erre a korábbi kizárások alapján jó okuk lehetett. Mások önként hagyták ott a Bokros Lajossal „felturbósított” pártot.
Persze a politika nem udvariaskodó kisasszonyok gyülekezete, de a pártállami módszerek, megfélemlítések ilyen durva alkalmazása mégis furcsa egy olyan párt irányítóitól, amelyik épp sikerrel bejutott az Európai Parlamentbe. Úgy tűnik, Dávid Ibolya így sem bízott abban, hogy a tagság megemészti a Horn-kormány pénzügyminiszterének váratlan beemelését.
Talán az SZDSZ sorsa lebegett a szeme előtt. A liberális pártban ugyanis nem voltak hasonló kizárások (legfeljebb önkéntes távozások), a sokszínűséget azonban inkább széthúzásként, következetlenségként értékelték a tőle elforduló szavazók. Az MDF vezetése nyilván szeretné ezt elkerülni, a „szörnyű tagság” megfegyelmezése azonban ugyancsak megbosszulhatja magát. GCs







