Bevételkiesés a recesszió miatt
Az árutermelő ágazatok érezték meg a legjobban a receszszió első hullámát, de a kereslet csökkenése lassan eléri a szolgáltató szektort is. Még a korábban jobb teljesítményt mutató építőipar sem igazán talál magára. A gyenge reálgazdasági teljesítmény pedig az adóbevételek kiesésén keresztül rosszul érinti az államháztartást, máris megugrott a de-ficit. A hiány elszabadulására azonban szinte egy szakértő sem számít, az IMF–EU-hitelcsomagért tett vállalások ugyanis igen erős korlátozó tényezőt jelentenek.
Az ipari termelés az előzetes adatoknak megfelelően áprilisban 27,1, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal esett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Márciushoz képest a szezonálisan kiigazított ipari termelési index 5,1 százalékkal csökkent. Az ősz óta eltelt hónapokhoz hasonlóan az ipari export az átlagosnál erősebben, 30,8 százalékkal mérséklődött a hónapban az előző év azonos időszakához képest. A belföldi eladások 17 százalékkal estek, ez negatív csúcs.
A pénzügyi tárca várakozása szerint 276,1 milliárd forinttal nő az első öthavi, eddig 568,7 milliárd forintos hiány, így a deficit az első fél év végére eléri a 844,8 milliárd forintot. Mindez GDP-arányosan annyit jelent, hogy a hiány a május végi 2,2 százalékról június végére 3,3-re emelkedik. Ennek ellenére a PM ragaszkodik a nemrég módosított, véglegesnek remélt hiánycélhoz, ez a második fél évben igen enyhe, 145 milliárd forintos hiányt feltételez.
Az építőipari termelés volumene áprilisban munkanaptényezővel kiigazítva 8,4 százalékkal csökkent egy év alatt – jelentette a KSH. Márciusban még 3,5 százalékos emelkedés volt, az utóbbi bő fél évben pedig január volt a leggyengébb hónapja az ágazatnak, amikor 10 százalékot meghaladó zuhanás mutatkozott. Szezonálisan kiigazítva áprilisban 4,9 százalékkal maradt el az előző havitól. Az év első négy hónapjában a termelés 5,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. BD







