Munkaügyi dráma
Közös kötelezettségvállalásra szeretné rábírni az Európai Bizottság a munkahelyek megmentése érdekében mindazokat, akiknek erre valamiféle ráhatásuk lehet. Ez lesz az egyik fő eleme a holnap közzéteendő állásfoglalásnak. A téma súlyát mutatja, hogy az előzetes sajtóprogram szerint nem csupán az illetékes bizottsági tag, hanem maga José Manuel Barroso bizottsági elnök jelenti be a kezdeményezést.
Kevés fontosabb és aktuálisabb témát lehet elképzelni most, hogy a pénzügyi válság lecsengőben van, a makrogazdasági fronton is kezdenek megmutatkozni a fordulat első jelei, ám a munkaerőpiacok egyelőre egyre mélyebben süppednek a válságba. Márciusban 8,3 százalékra emelkedett az EU munkanélküliségi rátája a februári 8,1-ről és az egy évvel korábbi 6,8-ről.
Magyarország nem tartozik a legrosszabb helyzetben lévő tagállamok közé, de az átlagnál gyatrábban áll. A legsúlyosabb helyzettel Spanyolországban szembesülnek, ott már 17,4 százalékos a munkanélküliség. Tíz százalék feletti állástalanságot regisztráltak a három balti államban, Írországban és Szlovákiában is. Közvetlenül utánuk következik Magyarország, ahol a KSH február és április között már 9,9 százalékos rátát mért.
Talán az sem véletlen, hogy a bizottsági állásfoglalás éppen most szerdára várható. Egy nappal azt követően, hogy az Eurostat közzéteszi az áprilisi munkanélküliségi adatokat. Amelyek aligha lesznek szívderítőek. UGy







