Savanyú narancs
Saját parlamentjével szemben kérte a nemzetközi közösség segítségét Viktor Juscsenko ukrán államfő pénteken. A szokatlan lépésre azután került sor, hogy Juscsenko korábbi szövetségese, Julija Timosenko miniszterelnök és Viktor Janukovics Moszkva-barát ellenzéki vezér pártjai közös alkotmánymódosítási tervvel álltak elő, amelynek következtében a közvetlen államfőválasztás helyett a jövőben a törvényhozás döntene az elnök személyéről. A lépés igazából egy nagykoalíció létrehozásának alapját képezné a volt szovjet tagköztársaságban, amelynek a gazdasági visszaesés, illetve az esedékes 500 millió dolláros orosz gázszámla kiegyenlítése is súlyos gondot okoz.
A nagykoalíció segíthetne az oroszajkú keleti, illetve a nemzeti érzelmű nyugati országrészek közötti ellentétek feloldásában – érvelnek a lépés pártolói. Juscsenko és számos elemző szerint ugyanakkor az alkotmánymódosítás gyengítené a 2004-es narancsos forradalom óta elért vívmányokat.
Az éppen a Janukovics-tábor ellenében folytatott öt évvel ezelőtti demokratikus megmozdulások során még Juscsenko fegyvertársaként fellépő Timosenko azonban módszeresen próbálja meg ellehetetleníteni egykori szövetségesét. Ukrajnában az elnök joga a kül- és a hadügyminiszter jelölése: az utóbbi posztot eddig betöltő Jurij Jekanurov pénteki parlamenti leszavazásával Juscsenko utolsó embere is kiesett a kijevi kabinetből, amelyben egyébként március óta a külügyi tárca is vezető nélkül áll… JK







