Az első eredmények?
A várakozásokkal ellentétben egyelőre nem emelkedett tíz százalék fölé a magyar munkanélküliségi ráta, ebben vélhetően szerepe volt a közmunkaprogramok beindításának is. Ez utóbbiak társadalmilag igen hasznosak, nem is a valódi termelési érték, hanem a programba kerülők attitűdjének megváltoztatása miatt. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy ez a válságkezelés egyik módja, legalábbis ha az ősz óta tartó recessziót értjük válság alatt. Ebből valódi növekedést sosem fogunk elérni, azonban a szociális segélyekkel szemben ezek a programok segíthetnek a munkaerőpiacon tartani vagy oda visszatéríteni a korábban elszivárgott tömegeket.
Más is látszik a számokból: lassan kezd kikopni a korai nyugdíjba vonulás gyakorlata, kezdenek bezáródni az utolsó kiskapuk is. A nyugdíjba vonulás átlagos korhatárának emelése valószínűleg elkerülhetetlen a gazdaság versenyképességének, erejének növelése miatt, bár ez most fájó lépés az érintett korosztálynak. Úgy látszik azonban, hogy nincs más út Magyarország előtt, mint növelni a gyászosan alacsony foglalkoztatási szintet. Érdekes, hogy az évtizedek óta halogatott, politikailag nehezen keresztülvihető lépéseket éppen most, a válság idején sikerül keresztülvinni. Valószínűleg kedvezőbb társadalmi fogadtatást lehetett volna elérni a gyorsabb növekedés időszakában.
Így sem biztos azonban, hogy a recept beválik. Sokak szerint ugyanis nem a munkahelyek hiányával van a gond, hanem az alkalmas munkavállalókból van kevés. Ez pedig elsősorban az oktatás- és társadalompolitika számára állít ki igencsak rossz bizonyítványt. Optimista olvasatban ezeken a területeken számíthatunk tehát áttörő változásokra. Remélhetőleg ki is tart a lendület, mert eddig valahogy mindig elakadtak a folyamatok a biztató kezdés után a politika útvesztőjében.
