Megakadt fordulat
A Nobel-békedíjas Oscar Arias Costa Rica-i elnök vezette békéltető tárgyalások harmadik fordulója is kudarccal zárult a hondurasi válság megoldására; Arias azt mondta, ez volt az utolsó kísérlete. A Costa Rica-i elnök azt javasolta, hogy Manuel Zelaya elűzött hondurasi államfő vegye vissza hivatalát mandátumának jövő januári lejártáig, július végéig alakuljon meg egy nemzeti „békekormány”, a novemberre tervezett elnökválasztást pedig hozzák egy hónappal előbbre. A hadsereg támogatásával megalakult átmeneti kormány azonban kizárta Zelaya viszszatérésének lehetőségét.
Márpedig Zelayának aligha van esélye visszatérni a hatalomba másként, mint tárgyalásos úton. 2006-os hivatalba lépése óta ugyanis az elnöknek nem sikerült akkora társadalmi bázist kiépítenie, amely akár az utcákon, akár a törvényhozásban biztosíthatná a politikai túlélését. A jelek szerint a hadseregben sincsenek mellette álló frakciók.
Zelaya valószínűnek tűnő vesztét éppen az okozta, hogy széles körű támogatás hiányában is radikális, baloldali politikai fordulatot igyekezett végrehajtani a nyugati félteke egyik legszegényebb országában. Látványosan közeledett Latin-Amerika vezető baloldali hatalmához, Venezuelához: bejelentette többek között csatlakozási terveit a Caracasban kidolgozott ALBA kereskedelmi és pénzügyi egyezményhez. Manőverei azonban saját pártján belül is ellenállásba ütköztek; alkotmánymódosítási terveit pedig végképp nem tolerálták. BÁ







