Ár? Háború!
A magyar vásárlók jó része az élelmiszer-kereskedelmi vállalatok akciós újságjával a kezében megy el a hétvégi nagybevásárlásra, hogy az otthon bejelölt, éppen olcsóbban kapható cikkekből beraktározzon egy jó adagot. Az árháború ráadásul a válság miatt egyre élesedik, de hozzá kell tenni, hogy a magyar vásárlók pénztárcája mindig is lapos volt, hiszen az elmúlt húsz évben – a külföldi kölcsönökre alapított műkonjunktúra rövid és gyermekeinknek túl sokba kerülő éveit leszámítva – csak kormánypropagandában dübörgött a gazdaság.
Jól látják ezt a multinacionális cégek is. Igaz, az egyik külföldi kereskedelmi lánc vezetője rendszeresen elmondja a sajtóbeszélgetések során, hogy alacsonyan tartott fogyasztói áraikkal segíteni akarnak a gyengülő magyar vásárlóerő szinten tartásában. Kérdés azonban, hogy milyen áron.
Mert azt nem gondolhatjuk, hogy az anyacég népjóléti intézmény, és nem várja el a profitot a hálózatépítésbe fektetett pénzért cserébe. A vásárló – a piaci versenynek hála – nyilván nem fizet rá, de az élelmiszer-ipari beszállítókkal már más a helyzet. Évek óta hallani, hogy a kereskedelmi láncok polcpénzt, ilyen-olyan hozzájárulást, visszatérítést követelnek a szerződésért cserébe, és ez is hozzájárult a hazai élelmiszeripar elsorvadásához. Ma már ott tartunk, hogy az egykori szerencsi csokoládégyár Piros Mogyorósa is Szlovákiában készül, de a nevén kívül sem az íze, sem az állaga, de még a mogyoró sem hasonlít az eredetire.
De ha félretesszük a nosztalgiát és a honfibút, tény, hogy az uniós csatlakozás óta a kereskedelem az importra támaszkodik. Ezen még a nemrég elvérzett élelmiszerkódex sem tudott változtatni. Lesz viszont a hipermarketek árait összehasonlító honlap, úgyhogy minden rendben. Éljen a 21. század!
