Az olaj beszél
A Lockerbie-merénylő minapi hazatérése körül kirobbant botrány hátterében érdekes lesz megnézni, végül is mely külföldi politikai vezetők vesznek részt a Moammer Kadhafit hatalomra juttató líbiai forradalom (puccs) 40. évfordulójára szervezett e heti ünnepségsorozaton. A díszvendégek listáját egyelőre nem hozta nyilvánosságra Tripoli, de az már biztos, hogy Silvio Berlusconi olasz kormányfő meglátogatja kulcsfontosságú szövetségesét. Kettejüknek egy másik évfordulót is van okuk megünnepelni: tavaly ilyenkor írták alá az 1911–1943 közötti olasz gyarmati uralomért való kárpótlásról rendelkező egyezményt. Róma ötmilliárd dollár jóvátétel fizetését vállalta, cserébe cégei elsőbbséget kapnak a líbiai infra-struktúra-beruházásoknál, és Tripoli visszaveszi az olasz járőrhajók által lefülelt illegális bevándorlókat.
Idővel alighanem a többi nyugati ország is spongyát borít a halálos beteg Lockerbie-merénylő, Abdel Basszet al-Megrahi líbiai ünneplésére, ez egyébként – Kadhafi fia, Szaif al-Iszlám nyilatkozata szerint – sokkal fényesebb is lehetett volna, ha hivatalosan megszervezik. Líbia fontos olajszállítónak és beruházási terepnek ígérkezik a nyugat számára (Olaszországot már ma is nagyrészt ők látják el üzemanyaggal), és ezért a Lockerbie-seb feltépése aligha fordítja vissza a Kadhafi-rezsim nemzetközi rehabilitálásának folyamatát.
Olaj beszél, kutya ugat. TG







