Érthetőbb hang
A közösség egészének megsértését vetette Irán szemére Carl Bildt, az EU soros elnökségét ellátó Svédország külügyminisztere, miután Teheránban uniós követségi alkalmazottakat is a vádlottak padjára ültettek az ellenzékiek elleni tömegperek során. Érthető hangot kell megütnünk a mostani helyzetben – fogalmazott a hét végén Bildt.
A svéd elnökség fellépése változást jelenthet ahhoz a bizonytalansághoz képest, amellyel az uniós diplomácia Mahmúd Ahmadinedzsád elnöki beiktatását kezelte. Franco Frattini még a múlt heti eskütétel előtti napokban cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy az uniós delegációk távol maradnak a ceremóniától. Végül a tagállamok teheráni képviseletei valóban a legmagasabb szinten jelentek meg a parlamenti eskütételen, Németországot és Ausztriát kivéve. A svéd ellenzék természetesen nem volt rest kritizálni a stockholmi kormányt emiatt, kijelentve, hogy az EU-elnökség remek lehetőséget szalasztott el a szabad választásokért küzdő irániakkal való szolidaritás kimutatására. Bildt azonban akkor még azt hangsúlyozta, hogy a diplomatáknak bizony olyan országokkal is együtt kell dolgozniuk, mint Irán és Észak-Korea, és fontos a kommunikációs csatornák nyitva tartása.
A svéd elnökség időközben bekövetkezett verbális irányváltásához mindenesetre London is csatlakozott: David Miliband külügyminiszter provokációnak nevezte a követségi dolgozók vád alá helyezését. BÁ







