BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Foglalkozása: világjáró

2009.08.24., hétfő 00:00

Nem tipikus karrierút Francois Maresquier-é, akit egyetlen cél vezérelt annak idején: ott élni, ahol teljesen más a kultúra, mint Franciaországban. Diákkorában három országot jelölt ki: Egyiptom, Mexikó és India. Az első kettőt már kipipálta az April csoport magyarországi vezetője, de Indiáról sem mondott még le.

Mindenesetre a következő tíz évben nem tervezi, hogy elhagyja Budapestet, ahol 2003 óta él és dolgozik. Nemcsak azért, mert a magyarországi biztosítási piacra tavaly belépett April előtt még bőven van kihívás, hanem mert szereti a várost, a kultúrát, a nyelvet. Nem véletlen, hogy az itteni hat év a leghosszabb idő, amelyet eddig egy helyen eltöltött, pedig rengeteg helyen járt már a világban. Bárhol szívesen él – mondja –, kivéve Franciaországban, mert az ember a saját hazájában kevesebb újat tanulhat. Az egyiptológus és közgazdasági végzettségű szakembert ugyanis két dolog izgatta mindig igazán: a nyelvtanulás és az új dolgok felfedezése.

Először közgazdasági tanulmányait követően érkezett az ELTE-re arabot és egyiptológiát tanulni. Szó szerint a fejét fogta ugyan, amikor az első hieroglifákat magyarra kellett fordítania, de azért nem adta fel. Mindkét nyelvet megtanulta, majd levelezőn, a lyoni egyetemen szerezte meg egyiptológiai diplomáját. Eközben már a Legrand elektrotechnikai vállalatnál dolgozott Egyiptomban, majd a világ több pontján. A cégnél 13 évet töltött el – ebbe négy év Mexikó és két év Kína is belefért –, végül itt érte utol a Groupama Biztosító ajánlata, amely jelenlegi szakmájába terelte.

Bár a biztosításról akkoriban semmit sem tudott, a társaság igényei szűkre szabták a lehetséges munkatársak körét: olyan magyarul beszélő franciát kerestek, aki jól ért a pénzügyekhez. Mint mondja: felvillanyozta, hogy újra Magyarországon élhet. 2003-ban a biztosító itteni vezérigazgatója lett, 2007 óta pedig a szintén francia – és az itthon olyan speciális termékeket, mint a kutya-macska vagy a szabad felhasználású, jövedelempótló munkanélküliség-biztosítást kínáló – Aprilt vezeti.

A világjáró üzletember szerint a legnehezebb mindig megtalálni azt az egyensúlyt a személyes és az üzleti kapcsolatok között, amelyet az adott ország megkövetel. „Minél nyugatabbra megyünk, annál inkább el van szigetelve egymástól a barátság és a munka, miközben Kínában például senki sem üzletel azzal, akit nem ismer.”

Úgy érzi, Magyarországon most jó helyen van. A munkában bőven talál kihívást, hobbijainak pedig itt is hódolhat: egyiptológiai könyveket gyűjt, teniszezik, gitározik és persze nyelveket tanul. Most éppen a perzsát és a bolgárt.

CÉG

April Group. Az 1988-ban Lyonban alapított April Groupot jelenleg hetven társaság alkotja Európában és Észak-Amerikában.

Magyarországon 2008 óta van jelen az April CEE Development Kft.-n, illetve az Axeria IARD nem élet- és az Axeria Prevoyance életbiztosító fióktelepein keresztül.



Magyarországon 2008 óta van jelen az April CEE Development Kft.-n, illetve az Axeria IARD nem élet- és az Axeria Prevoyance életbiztosító fióktelepein keresztül. Francois Maresquier (42) Közgazdász és egyiptológus, jelenleg a francia April csoport hazai leányvállalatát vezeti, illetve az ennek a tulajdonában lévő Axeria ikerbiztosítók (nem élet- és életbiztosító) magyarországi képviselője. Anyanyelve mellett angolul, spanyolul és magyarul folyékonyan, olaszul, németül és arabul majdnem ugyanígy beszél.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.