Phenjani manőver
Aligha vezetnek áttöréshez az Észak-Korea atomprogramja körüli nemzetközi tárgyalásokon Phenjan elmúlt hetekben tett békülékeny gesztusai,
vagyis két amerikai újságíró és egy dél-koreai munkás szabadon bocsátása. A kommunista ország évek óta sikerrel használja a katonai fenyegetés eszközét engedmények kicsikarására a régiós hatalmaktól, és ezen a stratégián minden bizonnyal nem változtat. Legfeljebb annyi történhet, hogy a húzd meg, ereszd meg játszmában most egy időre ismét szerepet kap a diplomácia.
A hathatalmi tárgyalások újjáéledésére ugyan még így sincs esély, a jelek szerint azonban Phenjan nyitott az Egyesült Államokkal való kétoldalú konzultációra. Az ország külügyminiszter-helyettese ezt a napokban szokatlan módon nyíltan is jelezte, de erre utal az is, hogy az amerikai újságírók elengedésekor Bill Clinton korábbi amerikai elnököt Kim Kje Gvan nukleáris főtárgyaló fogadta a repülőtéren.
Kim Dzsong Il észak-koreai államfőnek azonban nyilvánvalóan nem a békülés volt a fő célja akkor, amikor Clintonnal tárgyalt. A találkozó ellenben remek propagandalehetőséget nyújtott a phenjani vezetés számára annak demonstrálására, hogy mekkora ázsiót is adtak az országnak az elmúlt hónapok nukleáris és rakétakísérletei. A hazai közvélemény ilyetén „megdolgozására” azért lehet szükség, hogy Kim Dzsong Il zökkenőmentesen átadhassa majd a hatalmat örökösének kiszemelt fiának. BÁ







