BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szolgáltatók keservei

A makrogazdasági stabilizációval és a válság enyhülésével párhuzamosan a legtöbb ágazatban javulnak a növekedési és a profitkilátások. A feldolgozóiparban, a mezőgazdaságban és az építőiparban is egyre több vállalkozás tekint bizakodva a következő hónapok elé. A piaci szolgáltató ágazatokban működő vállalkozások ugyanakkor továbbra is keserves hónapok, évek elé néznek.
2009.09.02., szerda 00:00

Bár a gazdasági visszaesés – megfelelve az előzetes várakozásoknak – az idén meghaladhatja a 6 százalékot, az elmúlt hónapok stabilizációs lépései gazdaságpolitikai értelemben számos pozitív eredményt is hoztak. Először is, ellentétben a balti országokkal, Magyarországnak sikerült a legrosszabb időkre emlékeztető két számjegyű gazdasági visszaesést és a nyomában robbanásig feszülő szociális feszültségeket elkerülni. Sőt, a régiós átlagnál csak valamivel nagyobb GDP-csökkenést stabilizálódó, javuló államháztartási egyensúly mellett tudtuk elérni, ez jóformán egyedülálló pozitív kivétel a régióban. Az ágazatok közül a feldolgozóipar teljesítménye – bár kisebb kérdőjelekkel – rövidesen bekövetkező fellendülésre utaló jeleket mutat, és a tavaly rekorderedményt produkáló mezőgazdaság terméseredményei is jobbak a korábbi várakozásoknál. Ráadásul – paradox módon, a magyar gazdaságpolitikai vargabetűk sajátságos utóhatásaként – a közösségi szektor beruházásai a korábbi restrikciós időszak után emelkedő trendbe váltottak, ez várhatóan tartósan magával húzza majd az építőipart is.

Egy ágazatcsoport ugyanakkor vitathatatlanul megsínyli a jelenlegi periódust is: a piaci szolgáltatások teljesítménye egyelőre megállíthatatlanul csökkenni látszik, és érdemi javulás ezen a téren legkorábban 2011-ben remélhető csupán. Az okok sokfélék. Makrogazdasági szempontból nyilvánvaló, hogy egy olyan évben, amikor a hazai lakosság fogyasztási kiadásai várhatóan több mint 8 százalékkal esnek vissza, csak az innovatív és/vagy a nemzetközi piacokon is kompetitív szolgáltató vállalkozásoknak van esélyük profitabilitásuk növelésére, de legalább megközelítőleg szinten tartására. Sőt, elhúzódó recesszió esetén ez voltaképpen a talpon maradás feltétele is. A vállalatok válság alatti reakcióit vizsgáló felmérésekből kitűnik, hogy a múlt év utolsó, illetve 2009 első hónapjaiban a magyar szolgáltató vállalkozások gyorsan, sok tekintetben brutálisan alkalmazkodtak a válsághoz: a külső szolgáltatások leépítése mellett a beruházások halasztása, de az elbocsátások, a bérbefagyasztások és a bércsökkentések is hamar dominánssá váltak az alkalmazkodási eszköztárban.

A válság belföldi hatásai, a szűkülő hazai kereslet miatt ugyanakkor az ezektől a lépésektől elvárható versenyképességi tartalékok mára lassacskán kimerültek – újabb releváns alkalmazkodási lépések azonban nemigen szerepelnek a magyar szolgáltató kisvállalkozások palettáján. Most ütköznek ki azok a strukturális gyengeségek, amelyek valójában a rendszerváltás óta folyamatosan jellemzik a hazai szolgáltató szektort: túl sok túl kis méretű és atomizált, technológiai, szervezeti és marketingszempontból is gyenge innovációs képességű vállalkozás küszködik az elhúzódó belföldi recesszió körülményei közepette. Rövid távon a kamatok valószínű további csökkenése mind hitelfelvételi, mind keresleti szempontból segíthet ugyan valamelyest, azonban a szerkezeti problémák orvoslása biztosan nem történik meg. A stabilizáció lezárulta után ez lesz a mindenkori magyar kormányok egyik legfontosabb feladata: elsősorban az iskolai oktatás, az adórendszer, valamint a fizikai mobilitási csatornák bővítése révén a hazai piaci szolgáltatások számára is a mainál sokkal kedvezőbb üzleti környezetet kell biztosítani. Ennek persze a fair versenyfeltételek biztosítása és a riasztó mértékű korrupció viszszaszorítása is részét képezi.


A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.