Versenyfutás válságban
Kellenek hát a jó hírek, s Kelet-Közép-Európa 500 legnagyobb vállalatának a rangsora tartogat ilyeneket. A tavalyelőtti toplistához képest szinte megduplázódott (40-ről 72-re nőtt) 2008-ban a magyar cégek száma. A manager magazin friss számából az is kiderül, hogy a Mol például több mint nyolcvan százalékkal növelte árbevételét 2007-ről 2008-ra, az Audi is közel negyedével gyarapította azt. A magyarok sikere elismerésre méltó: a 161 lengyel és a 80 cseh vállalatszám után a harmadik helyen állunk a régióban.
Az idei lista is mutat változásokat, hiszen csökkent a cseh, román, szlovák topcégek száma. Ám a jövő évi rangsor még több „helycserét” tartalmaz majd, láthatóvá téve az üzleti élet markáns átalakulását a világválság nyomán. Győz, aki erős, sőt, a legerősebb. Van pénze, rugalmasan alakítható stratégiája, „rejtett” erőforrásai, valamint olyan piac- és konkurenciaismerettel rendelkezik, hogy képes felvásárolni a haldokló, de túlélésre érdemes vállalatokat.
Hogy mennyi cég menthető így meg, vagy mennyi képes önerőből túlélni, nem tudni. Az viszont biztos, hogy sokszor a nagyok túlélési képességétől függ a kis- és középvállalatok léte is; azon cégeké, amelyek tízből hét alkalmazottat foglalkoztatnak itthon. Azért érdemes tehát szurkolnunk, hogy a 2010-es listán még több magyar vállalat szerepeljen.







