Aggasztó probléma, hogy az egyfős vállalkozásoknál a jövedelmek az olcsóbb adózási formák felé fordíthatók, méghozzá legálisan. Ezt egy munkavállaló nem teheti meg, vagyis nem veheti a bére egy részét osztaléknak, hogy azután jóval kevesebbet adózzon. A számlaképes vállalkozás így aránytalan előnyhöz jut a munkaerőpiacon, ez egy egészségtelen folyamathoz vezet: ezrével produkálja a kényszervállalkozásokat, akik éppen a kedvezőbb adózás miatt fordítják át a korábbi munkavégzésüket legális vállalkozássá.
Az önfoglalkoztató mikrovállalkozások évek óta kerülgetik az adórendszert, hol saját maguk optimalizálnak, hol az állam kínál fel alacsony kulcsú átalányadózást (eva, ekho), a döntő pillanatban pedig adóamnesztiával segítik ki őket. Az eszközrendszer hibás, de mégis ez a magyar valóság. Nem lehet elvárni az ellenőrző adóhatóságtól, hogy a GDP 6 százalékát adó körülbelül 100 ezer, egy főt foglalkoztató mikrovállalkozás mellé egyenként revizort állítson. Még mindig hiányzik az az adóautomatizmus, amely közelíti az adóztatásukat a munkabéréhez, miközben diszkrimináció nélkül, a bevételükhöz, jövedelmükhöz képest arányosan adóztat. Mindezt pedig teszi egyszerűen, lehetőleg kibúvók nélkül.
Közel félmillió vállalkozó érintett az elmúlt néhány hónap tjk-polémiájában, de hiába próbálják kideríteni, hogy az állam pontosan mit is vár el tőlük. A válasz egyértelmű: bérszintű járulékfizetést. Erre azonban nem lehet kötelezni senkit sem, hiszen ha szabadon dönthet arról, hogy milyen módon címkézi a vállalkozásából származó jövedelmet, akkor a legdrágább jövedelemformákat simán elkerüli. Ráadásul a tjk csak a tevékenységben közreműködő tagokat és az egyéni vállalkozókat sújtja. Köztük a legérintettebbek azok, akik nem tudják kikapcsolni a közreműködést. Ilyenek az egyéni ügyvédek, ügyvédi irodák, orvosok, szakértők. A többiek a közreműködést átfordították munkaviszonnyá, megbízási jogviszonynyá, vagy pl. a jövőben segítő családtagként tevékenykednek. A nagy tömegnek tehát egy óriási kiskapu készült, kitódulhat rajta szinte mindenki.
A jogviszonyt váltóknak több dologra is figyelnie kell. Egyrészt a munkaviszonynál – attól függetlenül, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény tág kereteket biztosít – még mindig semmis az a munkaszerződés, ahol a munkáltató és a munkavállaló azonos személy. Az a megbízás és az a segítő családtagi viszony, amely labilis vagy nehezen dokumentálható, tág terepet biztosít az adóhatóság számára, hogy azt visszaminősítse közreműködő tagi jogviszonyra. Ezért észnél kell lenni, főleg egy APEH-ellenőrzés során, hogy mit nyilatkozik az érintett.
Mi lesz a kivételekkel? Vegyünk egy nyereséges – kiskaput alkalmazni képtelen – mikrovállalkozást, mondjuk egy ügyvédi irodát, ahol nem keresnek legális módszert arra, hogy veszteségesek lehessenek. Mi történik az esetükben? A tjk szabályaival az elvárt szintig az osztalékot plusz adó- és járulékterhekkel sújtja az állam, a „benntartott” potenciális osztalékra pedig egészségügyi hozzájárulást vet ki (2011. június 12-én kellene először ilyen ehót fizetni). Az ügyvédi iroda tagjainak akkor kell megtanulniuk téjékázni, ha már a januári személyes díjazásnál alkalmaznák a szabályt. Kapkodásra azonban nincs ok, kivárhatják vele az osztalékkifizetést vagy az Alkotmánybíróság döntését.
A tjk annyira megtetszett a jogalkotónak, hogy nemcsak az osztaléknál, hanem a minimumjárulék-alap meghatározásánál is bevetette. Korábban a minimálbér dupláját követelte meg a törvény, most ide a tjk került. A törvény az első mondataiban a tjk kötelező alkalmazásáról beszél, majd a szöveg úgy folytatódik, hogy az egyéni vagy társas vállalkozó „bejelentést tehet arról”, hogy mégis a minimálbér szerint fizeti a járulékokat. Minden egyes APEH–PM-tájékoztató elfelejti megemlíteni, hogy a bejelentés valójában a bevallásba beírt minimálbér, vagyis szó sincs semmilyen hétköznapi értelemben vett „bejelentésről”. Az érintettek közül így bárki vallhat minimálbér szerint!
Az előbbi „bejelentéstől” igyekszik eltántorítani a törvény a vállalkozókat. Azzal fenyeget, hogy akinél a havi járulékalap nem éri el a tjk összegét, azt az APEH fokozottabban ellenőrzi. Fokozott ellenőrzéstől azonban csak az tarthat, ahol illegális módszerekkel történik a valós jövedelem vállalkozásból való „kinyerése”. Semmiképpen sem tartozhat ez utóbbiak közé az evaalany, hiszen nála a bevétel minden forintja – az eva megfizetése után – legális jövedelemként jelentkezik. Talán az evaalanyoknál van a legnagyobb félreértés, hiszen a tjk szabályait sem az egyik, sem a másik okból nem kell alkalmazniuk. Számukra a minimálbér szerinti járulékfizetés a racionális, hacsak nincs valami különleges érdekük a magasabb járulékfizetésben (pl. nyugdíjigénylés előtt állnak).
Az érintettek feszült figyelemmel várják, hogy lesz-e az ügyben döntés az Alkotmánybíróság részéről. Sajnos a taláros testület egyelőre nem hozott döntést, pedig időközben újabb beadvány támadta a szabályokat, amelyet az ügyvédi és a közjegyzői kamara jegyez. Álláspontjuk szerint a tjk módszertana azért lehet alkotmányellenes, mert bizonytalan a meghatározási módszer. Teljesen igazuk van. Az adótechnikák nem pótolhatók alapelvekkel. Hiányzik a jogbiztonságot teremtő visszacsatolás, a végrehajtási rendeletek és jól paraméterezhető adóhatósági kalkulátorok, illetve nincs az APEH által szentesíthető előkalkuláció sem. Ismét az elévülési idő végéig, vagyis több mint öt évig lehetne lebegtetni a kérdést, ami tarthatatlan. A másik elem, a „potenciális osztalék” pedig valójában egy fel nem vett jövedelem, így annak eho általi megadóztatása alkotmányellenes, ez már annak kitalálásakor is borítékolható volt.

A szerző az MKOE alelnöke