BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
munkanélküliség

Mitől növekedhet hosszabb távon a foglalkoztatás?

Még ha nem is érezhető mindenki számára, a számok azt mutatják, hogy a munkanélküliség elmozdult a holtpontról, és már 11 százalék alatt van.
2010.10.29., péntek 05:00

Bár ezzel az eredményünkkel még az európai élmezőnytől is távol vagyunk, ugyanakkor vannak országok, ahol már kétszer ekkora az állástalanok aránya. Ami azonban az igazi újdonság, hogy a javulás nemcsak a vitatott termelékenységű közmunkások számának emelkedésére vagy a külső körülmények javulására, hanem részben spontán belső folyamatokra vezethető vissza.
A magyar munkaerőpiac legnagyobb gondja ugyanis a szakértők zöme szerint az, hogy kevés embert lehet foglalkoztatni. Most viszont éppen ez a kör bővül látványosan: az utóbbi két évben a 65 év alattiak köréből 60 ezerrel gyarapodott a munkaerőpiacon részt vevők száma, pedig közben még volt egy válság is. Igaz, még most is csak szűk 63 százalék jelenlétével számolhatunk a munkaképes korúak részéről, amely még foglalkoztatási rátának is átlagos lenne Európában. Ne számítsunk azonban nagyon gyors változásra. Ha viszont a mostani ütemben folytatódik a növekedés, akkor tíz év alatt legalább az uniós átlagot el tudnánk érni.

Kérdés persze, hogy mitől növekedhet hosszabb távon a foglalkoztatás. A jelek szerint a közeljövőben ismét a high-tech beruházások dominálhatnak, amelyek az elmúlt 10-15 évben nem tudták érdemben javítani a foglalkoztatást. A magas fokú automatizáltság mellett szinte elenyésző a munkaerőigény, és azok is, akikre szükség van, főként speciálisan képzett szakemberek, akiknek eddig sem voltak elhelyezkedési gondjaik. Egy széles réteg, az alacsony vagy nem piacképes képzettségűek elhelyezkedését azonban még meg kell oldani. A cégek számára olcsóvá és egyszerűvé kell tenni a munkavállalók alkalmazását, javítani a képzést és a mobilitást, az ezekben rejlő lehetőségek pedig még enyhén szólva nincsenek teljesen kiaknázva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.