Rajtunk a rontás: 1996-os szinten az adósságbesorolásunk

Egy fokozatra vagyunk attól, hogy bóvlivá minősítsék a magyar államkötvényeket, azaz Görögországgal egy kategóriába kerüljünk. Furcsa logika szerint kategorizálnak a minősítők, és ők maguk is hitelességi válsággal küzdenek, főként az utóbbi időben. Sajnos azonban olyan a rendszer, mint a demokrácia: nem jó, de még senki sem csinált jobbat. Azaz, ha valakire rásütik a bélyegüket a minősítők, az még akkor is bajban van, ha minden szereplő biztosra veszi, hogy nem lehet bajban.

A tegnapi döntéstől épp csak megrezzent a forintárfolyam, de egy újabb leminősítés már komoly károkat okozna, jócskán megdrágítaná az adósságfinanszírozásunkat. Lehet arról vitatkozni, hogy elkerülhető volt-e a lépés, vagy jogos-e, egyáltalán van-e bármi létjogosultságuk a minősítőknek. Az viszont biztos, hogy olyan dolgokkal indokolta a Moody’s a döntést, amelyeket nehéz vitatni. Azon túl, hogy a nyugdíjszámlákon felgyülemlett pénzek egy részét folyó kiadásokra fordítja a kormány, az a legfontosabb állítása a befektetési háznak, hogy romlik az államháztartás átláthatósága. Az pedig nemcsak a hitelezők szempontjából rossz, de a tulajdonosokéból is, utóbbiak történetesen a magyar állampolgárok.
Hogy miért fordított hátat a transzparenciának a kormány, arról vérmérséklettől függően különböző összeesküvés-elméletek keringenek. Remélhetőleg egyszer kiderül, hogy a nemzetközi tőkével folytatott egyoldalú küzdelem miatt volt szükség arra, hogy hétről hétre, napról napra más, olykor ellentmondó információmorzsák alapján kelljen képet alkotnunk a jövőnkről, vagy puszta hatalomvágy motiválta mindezt. Egy biztos: a kiszámíthatóság fontos szempont minden gazdasági szereplő számára, és önmagában képes lenne közelebb hozni a gazdasági növekedésről szőtt álmainkat.