Cudar idők jönnek a segélyből élőkre
Hasonlóan elkeseredett érvek nyilván Magyarországon is előkerülnek a következő hónapokban. Hiszen cudar idők jönnek azokra, akik eddig segélyből éltek: csökken az álláskeresési járadék folyósításának ideje, a rokkantnyugdíjasokat visszaterelik a munka világába, a családtámogatásokat nominálisan befagyasztják, a több jogcímen igénybe vehető szociális tranfszerek értékét pedig maximálják. De komoly visszalépésre készülhetnek azok a szerencsések is, akiknek van munkájuk: megszűnik a korkedvezményes nyugdíj, csökken a szabadság, a bérpótlék, könnyebbé válhat az elbocsátás, nem lesz kötelező az üzemi tanács, a munkaadó szabadabban oszthatná be alkalmazottai munkaidejét.
Ezek az intézkedések nem lesznek népszerűek. Sokan és okkal érezhetik majd magukat becsapva, hiszen nem erre adták le szavazataikat. A Fidesz ellenzékben minden hasonló lépést keményen támadott, és elhitette, hogy az áldozatok elkerülhetők. Most nyilván a másik oldal kínál majd hasonló illúziókat a kiábrándult szavazók elcsábítására. A szakszervezetek pedig máris mozgolódnak.
Két dolgot azonban látni kell. Az egyik, hogy a magyar gazdaság legtöbb problémája a kirívóan alacsony foglalkoztatási szintre vezethető vissza. Ennek emelésére pedig valóban drasztikus lépések kellenek. A másik, hogy a munkaerőpiac rugalmasságának javítása – amelyet oly sok nemzetközi jelentés javasol már régóta megoldásként – nem sajátos magyar szükséglet. A globalizáció által támasztott verseny és a mostani adósságválság Európa-szerte hasonlóan kemény intézkedéseket kényszerít ki. Legfeljebb abban lehet eltérés, hogy melyik országban látják be hamarabb a szerzett jogok tarthatatlanságát. Ha úgy tetszik, melyik ország a „modernebb”.
