BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cégépítő befektető

2011.05.02., hétfő 05:00

Szinte napra pontosan egy éve kezdte meg működését a Primus harmadik, az EU-s Jeremie alapkezelői pályázaton megszerzett és magántőkével indult befektetési alapja, mely a befektetők és az alapkezelő szerint a lehető legnagyobb mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „2010 kilenc hónapjában három befektetést hajtottunk végre 560 millió forint értékben, kibővítettük az alapkezelői csapatot, ez évre pedig az ígéretes lehetőségek közül további öt-hat invesztíciót tervezünk egy-két milliárd forint nagyságrendben” – árulta el Alpek István befektetési igazgató. „Most valósággal pezseg a kockázati- és magántőkepiac, valóban sok a lehetőség, az a feladatunk, hogy a legígéretesebbeket találjuk meg” – tette hozzá. Évente több mint kétszáz megkeresés érkezik hozzájuk, azonban az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy „tökéletes” befektetési lehetőséget százból csupán egy cég tesz le az asztalukra.

A Primust hárman vezetik, más-más háttérrel és kicsit eltérő látásmóddal – ez a záloga annak, hogy a legjobb döntéseket hozhassák meg. A szakember egy cég vizsgálatakor a fejlődés lehetőségét és a menedzsmentet helyezi előtérbe. „Operatív gondolkodásmód jellemez, többek között nyolcéves vállalatépítési tapasztalatom van, így könnyedén tudom a cégvezetők helyzetébe képzelni magam, fontos, hogy az asztal mindkét oldalán ültem már” – mondta az igazgató. Nagyon hasznosnak tartja, hogy nem bankári, illetve nem klasszikus tőkés-finanszírozói szemmel tekint a célvállalatokra, hanem mint cégépítő. A feltőkésített vállalatokhoz óhatatlanul érzelmi alapon is közelít: egy-egy növekedéshez segített vállalatra minden fázisban úgy tekint, mintha a saját gyermeke lenne, akkor is, ha már kiléptek az adott vállalkozásból.

Alpek István több nemzetközi és magyar társaság hazai irányítója volt, dolgozott multinál, de a vezetői szerepet két induló cégnél is kipróbálhatta, mielőtt a befektetések irányába fordult volna. A kockázati tőke világába lépését logikus következménynek tartja, ugyanis szerinte ehhez a munkához különböző területeken megszerzett tapasztalatokra van szükség. „Egy jó kockázati tőkésnek rendelkeznie kell szervezet- és üzletfejlesztési ismeretekkel, valamint erős pénzügyi és jogi tudással, s ismernie kell a lehető legtöbb szektor működését” – magyarázza a szakember. Ennek megfelelően a szabadidejében is sok időt tölt szakmai fejlődésével, de mint a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület oktatási bizottságának elnöke egyúttal komoly szerepet vállal az ismeretek továbbadásában is. A környezetvédelem iránt elkötelezett, kimondott hobbija nincs, idejét családjával, 10 és 17 éves lányával, valamint újabb lehetséges befektetések feltérképezésével tölti.

Névjegy

Alpek István (44) dolgozott a PricewaterhouseCoopersnél, a DuPont magyar egységénél, továbbá az Euronet Worldwide-nál. 2003–06 között a 3TS Capital Partners magyarországi befektetési igazgatója volt. 2006-tól az AD Capital pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója, 2010 áprilisa óta a Primus Capital tőkealap-kezelő egyik vezetője.




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.