BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbabonázta az arab világ

közelkép: Miklóssy Ferenc, az MKIK alelnöke, a Keviép Kft. igazgatója
2011.08.22., hétfő 05:00

Arab–magyar üzleti kapcsolatokat élénkít, több kamarán keresztül is egyengeti a hazai vállalatok útját, közben sorra szerzi az új megbízásokat az általa vezetett debreceni építőipari vállalatnak, a Keviépnek Miklóssy Ferenc, a város díszpolgára.

Miklóssy Ferencnek komoly szerepe van abban, hogy az utóbbi időben felpörögtek a magyar–arab üzleti kapcsolatok, hogy az iszlám országokban kedvező a magyar beruházók megítélése, s hogy országunkat vonzó befektetési célpontnak tekintik. Az MKIK magyar–arab tagozatának az elnöke először 1982-ben, a Keviép Kft. ügyvezetőjeként lépett arab, azon belül is iraki földre. Az ottani mentalitás, az iszlám világ azonnal megbabonázta. 1985–95 között a mesésen szép Kuvait következett, „amely még az Öböl-háború alatt is az Ezeregyéjszaka csodáit kínálta”, s mellette persze jó projekteket is az építőipari és közműberuházásokra szakosodott Keviépnek. A cég megfelelő eredménnyel dolgozott Egyiptomban, Tunéziában és az Emírségekben is.

„Az arabok felkészült tárgyalópartnerek, az alkuhoz több érzékük van, mint nekünk. Döntéseiket az érzelmi elemek sokkal jobban befolyásolják, mint a nyugati világ üzletembereiét” – magyarázza Miklóssy Ferenc. Éppen ezért, ha valaki arab partnerrel akar üzletet kötni, ahhoz, hogy bizalmat teremtsen maga iránt, előbb meg kell ismernie azt a kultúrát, amellyel kapcsolatba kíván lépni.

A Miskolcon gépészmérnöknek, Budapesten közgazdásznak tanult üzletember a Keviép számára a világ más térségeiben, a nyolcvanas években például Venezuelában és Brazíliában szerzett üzleteket. Közben akadt bőven más jellegű és hazai teendője is, ugyanis évek óta elnöke a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, általános alelnöke az MKIK-nak és társelnöke a Magyar–Török Üzleti Tanácsnak is.

A kamarai munkának nagy fontosságot tulajdonít. Azt mondja, a gazdasági önkormányzatok sokkal többet tehetnek tagvállalataikért, mint amit a jogszabályok kínálnak. Reméli, hogy a készülőben lévő kamarai törvény bővíteni fogja a lehetőségeket. Kamarai és igazgatói munkája olyannyira kitölti minden idejét, hogy, mint mondja, „ezenkívül nincs is más, ez a hobbim a nap 24 órájában”.

Mindazonáltal van még valami: két éve elfogadta a Finnország tiszteletbeli magyarországi konzulja címet. Nagy elismeréssel beszél arról, milyen eredményeket ért el húsz év alatt a csupán 93 éve független s jószerével csak fával és vízzel rendelkező, nem túl jó természeti adottságú, ötmillió lakosú ország. „Csúcstechnológiájuk van, társadalmuk nem szakadt annyira ketté nagyon gazdagokra és nagyon szegényekre, mint sok más államé” – mondja. A számos más helyi épület mellett a debreceni Főnix csarnokot is felépítő Keviép első emberét 2006-ban a város díszpolgárává avatták.

Névjegy

Miklóssy Ferenc (67)

Miskolcon gépészmérnöki, Budapesten ipar szakos közgazdászdiplomát szerzett. 1968–81 között a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál dolgozott vezetői beosztásokban, 1982-től a debreceni Keviép Kft. igazgatóhelyettese, majd ügyvezető igazgatója. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az MKIK általános alelnöke, az MKIK magyar–arab tagozatának az elnöke és a Magyar–Török Üzleti Tanács társelnöke. Debrecen díszpolgára, Finnország magyarországi tiszteletbeli konzulja. Két fia, két unokája van.



Miskolcon gépészmérnöki, Budapesten ipar szakos közgazdászdiplomát szerzett. 1968–81 között a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál dolgozott vezetői beosztásokban, 1982-től a debreceni Keviép Kft. igazgatóhelyettese, majd ügyvezető igazgatója. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az MKIK általános alelnöke, az MKIK magyar–arab tagozatának az elnöke és a Magyar–Török Üzleti Tanács társelnöke. Debrecen díszpolgára, Finnország magyarországi tiszteletbeli konzulja. Két fia, két unokája van. A cég A Keviép

A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő társaság fővállalkozói, illetve generálkivitelezői formában jelentős számban épített ipari és kommunális létesítményeket, közintézményeket, kereskedelmi egységeket, lakossági szolgáltatási, sport- és egyéb multifunkcionális létesítményeket; valósított meg infrastruktúra-beruházásokat, környezetvédelmi projekteket. Hazai tevékenysége jórészt Kelet-Magyarországhoz köti. Tavalyi forgalma 9,4 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye 427 millió forint.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.