Chipsadó 2.0
Az élelmiszer-ipari szereplők és az intézkedést támogató egészségpolitikusok, orvosok gyökeresen ellentétes véleményeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen, a magas só-, cukor-, illetve koffeintartalmú élelmiszerekre kivetett adó alkalmas-e a kívánt népegészségügyi cél elérésére. Ha pedig alkalmas hosszabb távon a táplálkozási szokások átformálására, nem merül-e fel az a veszély, hogy rövidebb távon hátrányosan hat a belső fogyasztásra, és ezen keresztül a termelésre, valamint az érintett ágazatok foglalkoztatottainak számára.
Belső fogyasztás, termelés, foglalkoztottság – csupa olyan dolog, amelynek minden egyes újabb tized százalékára égető szüksége van a magyar gazdaságnak ezekben az időkben. Az is igaz ugyanakkor, hogy a népegészségügyi célt sem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról, hiszen ez is jelentősen kihat a gazdaságra. Hogy egy ilyen adó gazdasági és társadalmi szempontból mennyire indokolt, hatékony és védhető, az valószínűleg még sokáig vita tárgya lesz.
Ha azonban – ahogy hírlik – az épp csak bevezetni kívánt adót néhány hónappal később máris tovább szigorítják, mégpedig azon az alapon, hogy a döntéshozók az eddig tervezettnél több költségvetési bevételt szeretnének látni az intézkedés nyomán, akkor a népegészségügyi cél nehezen indokolható tovább. Ha a chipsadó hatására a gyártók csökkenteni igyekeznek a kifogásolt összetevők arányát, majd erre válaszul a jogalkotók nem dőltek elégedetten hátra, hanem tovább növelnék az adóterhelést, akkor szinte bizonyos, hogy a lépés költségvetési vonzata a döntő. Ma a módosítás még csak az ötlet szintjén létezik, de hamarosan kiderül, hogy az egészség és a büdzsé közül melyik a fontosabb.
