Schulz: Hollande sikere mutatja, hogy vége a kizárólagos megszorításoknak

Figyelemre méltó jelenség, hogy a gazdasági válságból egy új európai demos és egy új közszféra támadt fel. Az európaiak maguk is kezdik felismerni, hogy milyen fokú kölcsönös függőség alakult ki közöttük. Egy ország bukása képes az egész európai gazdaságot veszélybe sodorni, és kérdésessé tenni 60 évnyi integráció gyümölcseit. A béke, a szolidaritás és a prosperitás korántsem tekinthető vissza nem fordítható vívmánynak, ezeket csak 27 ország együttműködésével lehet szavatolni.

Francois Hollande győzelme új esélyt kínál Európa számára. Sikerének azt kellene kifejeznie, hogy vége a kizárólag a megszorításokra összpontosító gazdaságpolitikának, amely megbénította a gazdaságainkat, és megosztotta az Európai Uniót. Az új francia elnöknek a növekedés iránti elkötelezettsége reményt hozott Európa polgárainak, és senkiben nem kell riadalmat keltenie, különösen nem a pénzügyi piacok szereplőiben.

Hollande tervei egy növekedési kezdeményezés elfogadtatására termékeny talajra hulltak, főleg az Európai Parlamentet illetően, ahol korábban már többször követeltek ilyen intézkedéseket. Magam elragadtatva látom, hogy az ilyen üzeneteket egyre erősebben visszhangozza a politika fő áramlata, az utóbbi időben ideszámítva az Európai Központi Bank elnökét, Mario Draghit. Az Európai Bizottság maga is dolgozik egy növekedési paktumon, amelyet az EU-vezetőknek a júniusi csúcstalálkozójukon kellene megvitatniuk.

Az új növekedési terv nem a pénznyomtatásról szólna. A program lényeges eleme változatlanul a fiskális fegyelem lenne, csakúgy, mint a mélyreható szerkezeti reformok sora. A növekedési paktum megfelelően finanszírozható lenne új jövedelemforrások feltárásával, például a pénzügyi tranzakciók utáni adó bevezetésével, közös infrastrukturális fejlesztési projektek kötvényeinek kibocsátásával, az adómenekítések és adócsalások visszaszorításával, az adóparadicsomok megszüntetésével, valamint a szerkezeti alapok hatékonyabb és intelligensebb felhasználásával.

Mit kellene konkrétan tenni? Először, elsőbbséget kellene biztosítani a célzott beruházásoknak. Az Európai Beruházási Bank kiváló eszköz lehetne – az új, közös projektek kötvényeinek kibocsátásán túl – a nagy horderejű infrastrukturális (például az energiaszektort célzó) tervek ráfordításainak növeléséhez. Az intézmény forrásait jelentősen növelni kellene, hogy az fel tudja futtatni hitelek kihelyezését. Hosszabb távon újra meg kellene vizsgálni a közös eurókötvények kérdését.

Különösen fontos lenne, hogy az európai strukturális alapokat a jövőben az innováció felé tereljük, mert a kutatásra és fejlesztésre szánt összegek – a globális partnereink hasonló célú kiadásaival összevetve – riasztóan alacsony szinten állnak. Nem lenne szabad tabunak tekinteni a közös agrárpolitika mélyreható reformját, mert az a jelenlegi állapotában nem szavatolja sem a fenntartható mezőgazdálkodást, sem a termelők megfelelő jövedelemszintjét. Ezen a fronton kétségkívül kemény tárgyalások várnak ránk, beleértve Hollande személyét.

Másodszor, kiemelt prioritást kell rendelni a fiatalok helyzetének javításához. Ezért sürgősségi tervet kell készítenünk: szakképzést célzó programokba kell beruházni, javítani kell az oktatási lehetőségeket, legfőképpen azonban ösztönzőket kell kidolgozni a munkaadók számára, hogy nagyobb számban vegyenek fel fiatalokat.

Az EKB előnyös kamatfeltételek mellett nyújtott hosszú lejáratú hiteleket a bankoknak. Ez utóbbiaknak a pénzt főleg kis- és közepes vállalatokhoz kellene kihelyezniük, amelyek az európai gazdaság éltető erejét adják. Az EU-nak emellett közösségi szintű kezdeményezésekkel kellene felváltania az adóelkerülés és az adóparadicsomok felszámolását célzó, kétoldalú megállapodások toldott-foldott rendszerét, ami jelenleg aláássa a fair társadalmakról vallott elveket.

Harmadszorra, a tagállamoknak nem lenne szabad mérlegelés nélkül csökkenteniük az EU-költségvetést, amikor az unió 2014–2020 közötti, hosszú távú kiadási tervéről tárgyalnak. Ha komolyan vesszük a növekedési tervet, akkor hozzá kell rendelni a szükséges eszközöket. Ebből lehet finanszírozni az összeurópai közlekedési és energetikai kapcsolatok építését, támogatni az innovációt, a kutatást és a fejlesztést. Az EU-költségvetés tőkeáttétel módjára erősíti fel a beruházások hatását, teremti meg a méretgazdaságossági feltételeket, ráadásul itt deficit sem képződhet.

A szolidaritásnak, a képzelőerőnek, a bátorságnak, az egységnek és a víziónak az EU-ban legutóbb tapasztalt hiánya a kontinenst sokak – ha nem a többség – szemében a megosztottság jelképévé tette. Nem hagyhatjuk, hogy ez tovább folytatódjék. Hollande megválasztása értékes alkalmat kínál számunkra, hogy megfeleljünk az EU előtt álló kihívásoknak. Ellenkező esetben látnunk kell, hogy a növekvő szegénység, a félelem és a harag miként nyit utat az idegengyűlöletnek, a rasszizmusnak, kockáztatva az EU legnagyobb vívmányait.
Legyünk azonban derülátók. Még nem túl késő. Európa képes arra, hogy megerősödve kerüljön ki jelenlegi gazdasági bajaiból. Végre-valahára az EU irányt vált, ebben pedig az unió vezetői energikus partnerre lelnek az Európai Parlamentben.

Copyright: Project Syndicate, 2012.
www.project-syndicate.org