Elemző: A forint gyengítése nem járható út a kormány számára
Egyre inkább világossá válik, hogy az EU által elvárt megszorítások adósságcsapdába vezetik az erre kényszerülő országokat. Ez a jelenség figyelhető meg napjainkban Görögországban, de Spanyolország, Portugália és Írország is olyan lefelé tartó spirálba kerülhet, amelyben a magas GDP-arányos államháztartási hiány a zsugorodó gazdaság miatt folyamatosan újratermelődik.
Ugyancsak egyre nyilvánvalóbb, hogy a pénznyomtatás sem hozza el a várva várt növekedést. Amerikában a központi bank likviditásbőséget biztosít a pénzpiacok alapvető funkcióinak megőrzése érdekében, a központi költségvetés pedig akár a magas államháztartási hiány árán is igyekszik pótolni a háztartások és a lakosság kieső keresletét, de ilyen áron sem sikerült stabil növekedési pályára állítani a gazdaságot.
Mindkét válságkezelési technika ugyanazzal a problémával néz szembe, ez a deleveraging, az a jelenség, hogy a háztartások és a nem pénzügyi vállalkozások nettó hitelfelvevőből nettó megtakarítói pozícióba hozzák magukat, mert az elszenvedett veszteségeik miatt akár a jólét, illetve a profit mérséklése árán is csökkenteni akarják adósságukat.
Japán 1990 óta tartó példája azt mutatja, hogy az alacsony kamatok és a magas költségvetési hiány politikája, illetve általában a pénzmennyiség növelésére tett kísérletek ebben a közegben kudarcot vallanak, mert nem érvényesül a multiplikátorhatás. Japán évtizedek óta tartó zéró kamatpolitikája hatástalan, a magánszemélyek és vállalatok húsz éve masszív megtakarítók. Igaz ez a mai amerikai adatokra is, amelyek szerint a QE ellenére a tágabb értelemben vett pénzmennyiség alig nő.
Ennek ellenére a japán és a 2008 óta tartó amerikai válságkezelés is sikeresnek mondható, mert mindkettő elkerülte a legrosszabbat, a jelentős és hirtelen visszaesést, az életszínvonal drámai romlását. Japánban úgy van csekély, de kimutatható gazdasági növekedés, hogy az ország ebben a 20 évben jelentős demográfiai kihívásokkal szembesült. Az ezt kiszűrő, egy munkaképes korú lakosra jutó GDP növekedést vizsgálva egyenesen arra juthatunk, hogy ebben az intervallumban éppen a szigetországban nőtt a leggyorsabban a gazdaság a világ három legfejlettebb régiója – eurózóna, USA és Japán – közül. Ennek oka a termelékenység növekedése. Japánban a munkakínálat az 1990-es évek elejéhez képest mintegy 15 százalékkal esett vissza. Hasonló demográfiai problémákkal kell szembenéznie az USA-nak és az eurózónának is a következő évtizedekben.
Mindez azt jelenti, hogy feltörekvő piacok számára kedvező likviditásbőség akár évtizedekig is fennmaradhat, különösen akkor, ha Európa is szembenéz a megszorítások politikájának kudarcával. Ez kedvező külső környezetet teremt Magyarország számára a külső források bevonására. Csakhogy a magyar lakosság és a magyar állam eleve magas eladósodottsággal került bele a válságba, és mindkét szektor adósságának jelentős része devizaalapú. Ez azt jelenti, hogy a forint gyengítése nem járható út a kormányzat számára, mert még mindig az adósok sokaságát – és rajtuk keresztül az egész bankszektort – tenné tönkre úgy, hogy az a pénzügyi stabilitás megingásához vezetne.
Ilyen körülmények között Magyarország számára nem marad más járható út, mint a költségvetés kiadási oldalának jelentős átalakítása, hiszen az újabb és újabb szektorális adók, vagy a helyettük kitalált más bevételnövelő intézkedések, hosszú távon aláássák a növekedési kilátásokat.
