Váratlan monetáris döntés Kínában

A 7 százalék alatti növekedés eléréséhez nem kis teljesítményre lesz szükség. A kínai gazdaság strukturális gondokkal küzd, amelyek a szolgáltató szektoron és a fogyasztáson alapuló növekedési modellre való áttérés okoz. Emellett ciklikus nyomás is éri a gazdaságot, miután nem kedvező a globális környezet a régi, az exporton és beruházásokon alapuló növekedési modell szempontjából.

A ciklikus változások súlyosabbnak bizonyultak, mint azt korábban várni lehetett. Habár az export mértéke jelentősen csökkent a válság előtt mért, a GDP 35 százalékának megfelelő csúcsszintjéhez képest, a kivitel továbbra is a GDP mintegy 24 százalékát teszi ki, amely miatt Kína ki van téve a globális növekedési ciklusnak, különösen a fejlett gazdaságok piacán, ahol a kereslet rendkívül alacsony.

Valójában, a kínai export 42 százaléka három olyan gazdaságba (Európába, az USA-ba és Japánba) irányul, amelyek elhúzódó válsággal küzdenek. Tovább tetézi a gondokat, hogy éppen a Kína legnagyobb exportpiacának számító Európa van leginkább bajban.

Annak ismeretében, hogy a fejlesztési stratégiák akkor kezdenek kudarcot vallani, amikor az egyes gazdaságok elérik a közepes jövedelmű országok szintjét – azt a mértéket, amelyhez Kína gyors ütemben közeledik –, Peking nem teheti meg azt, hogy hagyja, a ciklikus kockázatok aláássák a strukturális átalakulást. A modern történelem tapasztalatai azt mutatják, hogy a fejlődő országok leginkább akkor kerülnek a közepes jövedelmű státusz elérését célzó törekvések csapdájába, ha a túl régi modelljükhöz túl sokáig ragaszkodnak. Az tény, hogy csak a strukturális átalakulás formálhat egy közepes jövedelmű fejlődő országot egy magas jövedelmű fejlett gazdasággá. Szerencsére, a kínai vezetők felismerték ezt, és ezt az utat szeretnék is bejárni.

Hszi Csin-ping államfő élére állt a reformot és a gazdaság kiegyensúlyozását célzó erőfeszítéseknek. Egy évvel ezelőtt, a Kínai Kommunista Párt 18. központi bizottságának harmadik plenáris ülésekor Hszi és csapata az elmúlt 35 év legambiciózusabb gazdasági reformtervét készítette elő. Ez kiegészülve a 2011-ben elindult 12. ötéves tervvel azt mutatja, hogy Peking elkötelezett a szolgáltató szektor és a hazai fogyasztás erősítése mellett.

A ciklikus zavarok kockázata, mint a globális gazdasági növekedés váratlan csökkenése azonban továbbra is fennáll. Ez pedig egy lényeges taktikai kihívást jelent Kína számára: miként maradhat a reformok útján anélkül, hogy rövid távon ne szenvedne el egy jelentős növekedési lassulást?

Nem ez az első alkalom, hogy Kína szembesül ezzel a kihívással, valójában a 2008-2009-es válság a recesszió szélére lökte Kínát. Miután a globális kereskedelem összeomlott, illetve a kínai export iránti kereslet a 2008 közepi 26 százalékos éves növekedési szintről 2009 elejére 27 százalékos csökkenésre esett vissza, a kormányzat 4 ezer milliárd jüant (586 milliárd dollárt) pumpált a gazdaságba. Bár ez lehetővé tette, hogy 2009 végére ismét felpörögjön a növekedés, egyben új problémákat is felszínre hozott, beleértve a jelentős mértékű adósságot, az ingatlanpiaci veszélyeket és a helyi önkormányzatok növekvő pénzügyi kockázatait.

Amire most a legkevésbé van szüksége Kínának, az az újabb fiskális élénkítés. A jelenlegi ciklikus zavarok a 2008-2009-es helyzethez hasonlíthatók, és szemben a felelőtlen fiskális politikát folytató fejlett gazdaságokkal, Kína felismerte, hogy a túlzott adósság mekkora veszélyt jelent a fenntartható növekedés és fejlődés szempontjából.

Továbbá a jelentős fejlett gazdaságokkal szemben, amelyek közül a legtöbb elhasználta az összes hagyományos monetáris politikai muníciót az alapkamatok nulla százalékos szint felé történő csökkentésével, Kínának még számos monetáris élénkítési lehetősége maradt a ciklikus zavarok kezelésére. Ebben az értelemben ésszerű, ha Kína inkább a monetáris politikára támaszkodik a fiskális ösztönzéssel szemben.

Mindamellett a kínai jegybank taktikai lépését is övezik potenciális csapdahelyzetek, nem utolsósorban azért, mert az a hitelezés bővítését bátorítja egy olyan időszakban, amikor Kína megpróbál eltávolodni az adósságintenzív növekedéstől. A fő kihívás a hitelkockázatok eszkalálódásának elkerülése lesz, amely a reformra és a gazdaság kiegyensúlyozására irányuló folyamatokat alááshatja.

A kínai vezetők kezdetektől fogva tudták, hogy a strukturális átalakulás és a gazdasági élet ciklusai közötti kölcsönhatások nem lesznek problémamentesek. Ahogy Ven Csia-pao korábbi kormányfő közel nyolc éve megállapította, Kína gazdasági növekedése egyre inkább „instabillá, kiegyensúlyozatlanná, koordinálatlanná és fenntarthatatlanná” vált. Minél inkább elodázza Kína a problémák kezelését, annál nehezebbé válik a helyzet megoldása.

Hszi és kollégái eltökéltek abban, hogy a kínai gazdaság kiegyensúlyozását célzó irányt kell követni, miközben teljesen tisztában vannak a rövid távú ciklikus kockázatokkal is. A legutóbbi monetáris lazítással úgy tűnik, hogy Kína el akarja kerülni a növekedés túlzott mértékű visszaesését, ami azt jelzi, hogy a ciklikus zavarokat a hosszú távú strukturális reformok szempontjából valódi fenyegetésnek tekintik. Amíg ezek a félelmek fennmaradnak, további monetáris lazítás várható.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org