A közelgő termelékenységi forradalom
A felívelő időszakok és a lejtmenetek idegtépő hullámzása ellenére az elmúlt ötven év egy addig nem látott globális növekedési időszakot eredményezett. A GDP alapján (bár kétségkívül nem megfelelő mérőszámnak tekinthető) mérve a világgazdaság hatszorosára bővült. Az egy főre jutó jövedelem pedig közel megháromszorozódott.
A fejlődő világban a folyamatos vagyongyarapodás és a közegészségügy fejlődésének köszönhetően az átlagos várható élettartam húsz évvel nőtt az 1970-es évek közepe óta, valamint az írástudatlanság mértéke a felnőttek körében közel megfeleződött az elmúlt harminc évben. Az országok közötti egyenlőtlenség mértéke csökkent, miután több mint egymilliárd ember emelkedett ki a mélyszegénységből csupán az elmúlt két évtizedben.
Ha azonban tovább folytatódik az eddigi modell, akkor nincs sok esély arra, hogy a következő ötven évben is hasonlóan kedvező fejleményeket lássunk. 1964 óta két kulcsfontosságú tényező, a munkaerő-kínálat bővülése – amit a népesség gyors növekedése tett lehetővé –, illetve a termelékenység folyamatos növekedése rendkívüli módon segítette elő a gyors GDP-növekedést. A McKinsey Global Institute következő jelentése szerint a G20-ak 19 országa (a 20. tag az EU), illetve Nigéria 3,5 százalékos átlagos éves GDP-növekedési üteméből 1,8 százalékpont a munkaerőnek, 1,7 százalékpont pedig a termelékenységnek köszönhető.
A termékenységi ráta azonban csökken, így a munkaerő növekedéshez való hozzájárulásénak mértéke jelentősen esni fog az éves növekedési ráta alig valamivel több, mint 0,3 százalékpontjára. Még ha a termelékenység továbbra is a korábbihoz hasonló mértékkel nő, akkor is a globális GDP bővülésének éves üteme valamivel a két százalékot meghaladó szintre lassul.
A jó hír az, hogy ez a növekedési ütem gyorsítható. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az egyenlőtlenség csökkentése helyett a növekedés elősegítése kerüljön a fókuszba, amiből a szegények és a középréteg is profitál. Ben Friedman történész szerint az amerikai történelemben a központi kérdést nem a legrosszabb helyzetben lévők szegénysége vagy a legjobb helyzetben lévők sikere, hanem a népesség széles többségének gazdasági jóléte jelenti. Ugyanez igaz globális szinten is, miután több milliárdnyian emelkednek fel a középrétegek közé.
A munkaerőpiacon a többség jólétét leginkább a nők foglalkoztatottsági szintjének emelésével lehet növelni, akik munkaerő-piaci részvételének mértéke még mindig 40 százalékkal marad el a férfiakéhoz képest globális szinten.
A McKinsey Global Institute számításai szerint az olyan korlátozó tényezők, mint a kötelező nyugdíjazás és a nem megfelelő adózási ösztönzők kezelése mintegy 200 millió, 65 éven felüli munkavállalóval tudná növeli a munkaerőpiacot. A fiatalkori munkanélküliség csökkentésére irányuló erőfeszítések szintén segíthetnek e téren.
Ezen lépéseknek – bár fontos változtatások – csak korlátozott hatásuk lenne, a munkaerő növekedéshez való hozzájárulásának mértékét az egyötödös szintről csupán a II. világháború utáni egyharmados szintre emelnék. Valójában amire a világnak igazán szüksége van, az a termelékenység növelése, aminek pedig nem mérsékelt ütemben, hanem fénysebességgel kell lezajlania.
Szerencsére a magánszektorban jelenleg olyan innovációk jelennek meg, amelyek jelentős termelékenységnövelő technológiai és működési fejlődést tudnak előidézni. Például ma már vannak olyan ehető szerek, amelyeket az élelmiszerre fújva védelmet nyújtanak a nedvességtől és egyéb behatásoktól. A szénszálas ötvözetek felhasználásával gyártott autók és repülőgépek pedig ellenállóbbak, könnyebbek és kevesebb üzemanyagot fogyasztanak. Az internet segítségével termelési folyamatokat lehet racionalizálni, vagy csökkenteni lehet a távoli betegek megfigyelésének költségeit.
A magánszektor azonban nem tudja ezen folyamatokban rejlő lehetőségeket egyedül kiaknázni. A legtöbb országban fokozni kell az állami beruházások mértékét a hosszú távú kutatások és fejlesztések támogatásával, valamint az innováció szempontjából kedvezőbb szabályozási környezetet kell kialakítani. A politikusoknak tovább kell csökkenteniük a piaci integrációt és a versenyt akadályozó tényezőket.
Talán a legfontosabb feladat, hogy a munkaerőpiacot olyan rugalmassá kell tenni, amilyenné csak lehet, kiegészítve azzal, hogy a jól képzett munkavállalókat erős szociális hálóval kell védeni. Ez lehetővé teszi azt, hogy a munkavállalók átvészeljék az átállást a jövő munkahelyeire. Érdemes figyelembe venni, hogy az USA-ban a foglalkoztatás terén 1990 óta bekövetkezett növekedés több mint egyharmadát olyan munkahelyek eredményezték, amelyek 25 évvel ezelőtt nem, vagy alig léteztek.
Számos országban akár úgynevezett „növekedési cárt” is kinevezhetnek, aki a siker érdekében összefogja a különböző szakterületeken meghozandó intézkedéseket. Végeredményben azonban nem az aktuális növekedési adatok a lényegesek. Ami igazán számít az az, hogy a lehetséges legtöbb ember jóléte emelkedjen – ez pedig az üzleti élet vezetői, a kormányzatok és a civil társadalom részéről összehangolt lépéseket követel meg.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org
