BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy a baj: még egy kapavágás sem történt, de már büntetnék a BYD-t, egymilliárdot varrhatnak az autógyártó nyakába

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Súlyos következményekkel nézhet szembe a világ egyik legnagyobb autógyártója. A BYD akár egymilliárd dolláros bírságot is kaphat, miközben a gyár építése még el sem kezdődött.

Bár a BYD még hozzá sem látott a törökországi gyár megépítéséhez, a kereskedelmi minisztérium már egymilliárd dolláros büntetést is kilátásba helyezett – írja a török Haber7 Ekonomi.

BYD
A BYD akár egymilliárd dolláros bírságot is kaphat, miközben a gyár építése még el sem kezdődött / Fotó: Toru Hanai

A világ egyik legnagyobb elektromosautó-gyártója, a kínai BYD korábban beruházási megállapodást kötött egy évi 150 ezer jármű kapacitású elektromosautó-gyár létesítésére Manisában.

Akár a beruházás összegével megegyező bírság is jöhet 

Az egymilliárd dolláros beruházásról szóló megállapodás aláírása után a vállalat adókedvezményben részesült, azonban a gyár megvalósításával kapcsolatban azóta sem történt érdemi előrelépés.

A 2024. július 8-án aláírt megállapodás értelmében a BYD adókedvezményt kapott az addig importált járművekre, amíg a gyár el nem készül. Ez azonban egy meghatározott importkvótához volt kötve.

A cikk szerint az egy éven belül felépítendő, évi 150 ezer jármű kapacitású és 5000 főt foglalkoztató üzemnél nem történt kézzelfogható előrelépés, miközben a cég számára biztosított importkvóta már ki is merült.

A feltételek nem teljesítése esetén a kereskedelmi minisztérium akár egymilliárd dolláros, azaz a beruházás teljes értékével megegyező bírságot szabhat ki a BYD-re.

Közben a BYD magyarországi gyárában várhatóan az év második felében indulhat el sorozatgyártással, 

ami felveti annak lehetőségét, hogy a beruházás Törökország helyett más országba kerül.

A cikk szerint a beruházás késlekedése a török parlament napirendjére is került. A képviselői kérdésekre válaszolva Fatih Kacir ipari és technológiai miniszter hangsúlyozta, hogy a beruházást szorosan figyelemmel kísérik.

Kacir kiemelte, a beruházás minden részlete – beleértve a minimumkövetelményeket, az ütemtervet és a vállalat kötelezettségeit – pontosan meghatározott, és amennyiben ezek nem teljesülnek, a jogszabályokban rögzített büntetések lépnek életbe. Hozzátette, hogy a biztosítéki mechanizmusok révén az ország érdekei védve vannak.

Az adókedvezmény megszűnésével a márka eladásai is jelentősen visszaestek. A cég 2026 első három hónapjában 6127 járművet értékesített az országban, márciusban azonban mindössze 833 autót adott el.

A kínai BYD egyre intenzívebben csábít át szakembereket riválisaitól, köztük a Porschétól, hogy megerősítse Denza nevű prémium márkáját Európában.

A cél egyértelmű: betörni azokra a piacokra, amelyeket jelenleg a Porsche, a BMW és a Mercedes-Benz ural.

A cég már meg is kezdte európai csapatának kiépítését: több mint 50 főt vett fel az értékesítési és marketingterületre. Az új igazolások között van Lorenzo Soravia, a Porsche korábbi értékesítési vezetője is. A toborzás jól mutatja, hogy a BYD komoly ambíciókkal lép fel a prémium szegmensben. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.