A realitás diadala

Kétségtelen, hogy bombaként robbant Vlagyimir Putyin orosz elnök azon bejelentése, miszerint leállítják a Déli Áramlat további munkálatait. Ma azonban még nem egyértelmű, hogy végleges leállításról vagy csupán későbbre halasztásról van-e szó. Akárhogy is áll a dolog, érdekes, hogy az eddig napirenden lévő, majd az EU programjává magasztosuló Nabucco gázvezeték után a győztesnek tűnő Déli Áramlat is elvérzett a realitások és a gazdasági racionalitások követelményein.

A Nabucco végzetét döntően a világpolitikai fejlemények alapvető változásai okozták. Igazából amerikai gondolat és egyben cél volt, hogy az Oroszországtól elszakadt ázsiai országokban olyan demokratikus, piacgazdasági zóna alakuljon ki, amely az orosz politikai terjeszkedését és gazdasági befolyását gyengíti. A Nabucco teremtette volna meg e törekvésekhez szükséges gazdaság alapjait.

Az USA azonban túl messze van, Oroszország pedig túl közel ahhoz, hogy ez az amerikai álom valóra válhasson. Amikorra pedig a Nabucco EU-programmá vált, a geopolitikai helyzet alapvetően módosult az érintett, jelentős gázforrásokkal rendelkező országok lényegében már az orosz érdekszférában tagozódtak, így az EU diverzifikációs törekvése sem teljesülhetett.

A Déli Áramlat is alapvetően politikai indíttatású: egyrészt a Nabuccóval szembeni alternatívát kínált, másrészt, az orosz-ukrán konfliktus tette időszerűvé és elfogadhatóvá a nehezen értelmezhető ellátásbiztonság okán. Az orosz-ukrán konfliktus egyidejűleg EU és Oroszország szembenállását is hozta. Úgy tűnik tehát, hogy a Déli Áramlat megvalósulását nem gazdasági jellegű megfontolások mozgatták. Az EU kifogásaival indokolják a döntést, de az unió érvei régóta ismertek, és nem magával a vezeték megépítésével kapcsolatosak, hanem az üzemeltetés módjával.

A Déli Áramlat bejelentett leállítása mögött alapvetően a gazdasági meghatározottságok és a megváltozott követelmények húzódnak meg leginkább. Ami a várható uniós gázigényét illeti, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) prognózis szerint az évtized végéig az EU teljes energiaigénye inkább csökken, mintsem nő. A gázigény pedig valószínűleg csökken, miután a megújulók fejlesztése dinamikus, és az EU előírásai szerint 2020-ig évi 1,5 százalékos energia-megtakarítás kívánatos. A megépült északi gázvezeték teljese kapacitásának kihasználása, az esetleges többletigényeket megnyugtatóan fedezi, vagyis 2020-ig az EU földgázigénye a Déli Áramlat nélkül is kielégíthető.

Oroszország esetében több vonatkozásban jelentkeznek mélyreható feltételváltozások: egyrészt az orosz-ukrán konfliktus miatt, hiszen az életbelépett gazdasági szankciók igen érzékenyen érintik a jelenlegi gazdasági feltételeket is, a középtávú kihatása azonban még inkább meghatározóak az orosz gazdaság várható növekedését illetően. Másrészt, a kőolaj világpiaci árának drasztikus esése, ami Oroszország két legfontosabb exporttermékének, a kőolaj és a földgáz exportbevételeit erőteljesen csökkentette. Mindez pedig az orosz költségvetés egyensúlya szempontjából meghatározó. Tekintettel az orosz-ukrán szembenállásra, növekvő hadikiadások is a fejlesztési források visszafogását, átrendezését követeli meg.

A Déli Áramlat megvalósításának költsége egyre magasabbra szökött: indulásnál 9-10 milliárd euróra becsülték a programot, később 16 milliárdra változott, a legfrissebb információk pedig 23 milliárd euróra tették a program költségét, de hol van még a vége? Magyarország azonban fellegezhet, a közel egymilliárd eurós hitelt nem kell felvennie, és megszabadul egy több évtizedes kitekintésben is bizonytalan megtérülést ígérő kolonctól.