Tudásexport az agráriumban
Oroszországban azerbajdzsáni olajbogyót lehet kapni, pedig utóbbi ország nem olajbogyó-termő vidékeiről híres. Az ínyencség valójában nem is tőlük származik, csak náluk csomagolja az olasz termelő, hogy ily módon megússza a magas orosz védővámokat, amelyek a FÁK-tagállamokra nem érvényesek. A vámkikerülés azonban csak az egyik szempont, amely miatt az európai uniós tagállamok, köztük Magyarország agrárvállalatainak érdemes közelebb kerülniük ezekhez a piacokhoz, ráadásul jobb megoldások is vannak a helyszíni csomagolásnál.
A FÁK-tagállamok hatalmas piacot jelentenek, sokuk GDP-je gyors ütemben nő, kialakult az a középréteg is, amely választékosan szeretne étkezni, és ezt képes megfizetni. Hasonló tulajdonságokat mutat néhány afrikai ország is. Ezek azonban messze vannak, nem mindent érdemes odaszállítani, mert az sokba kerül. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet tekinthető természetes piacnak, a távolabbi, ám ígéretes piacokra már nem a terméket, hanem a know-how-t célszerű exportálni.
Bár az ágazat egészéről, általánosságban nem lehet ezt elmondani, számos magyar agrárvállalkozás felnőtt már ehhez a feladathoz. A Forbes magazin leggazdagabb magyarokat bemutató 33-as toplistáján például több olyan szereplő is van, aki agrárvállalkozása révén lett sikeres. Ilyen például az integrált takarmány-termeltetést, baromfitenyésztést végző Master Good, az egyebek mellett a teljes víziszárnyas-vertikummal és diófeldolgozással foglalkozó Tranzit csoport valamint a mezőgazdasági gépeket forgalmazó Axiál tulajdonosai. Ők és a hozzájuk hasonló vállalkozók vitték, viszik tovább a magyar mezőgazdasági szervezetekben a reformkor óta felhalmozott tudást, amely minden nehézség ellenére a KGST-időkben, majd a rendszerváltás után is megmaradt. Vannak tehát élenjáró, stabil agrárcégek, amelyek jövedelmezően, jó minőségben termelnek, és exportálnak is. Ezek közt olyanok is vannak, amelyek már feszegetik a növekedés határait az európai piacon. Ráadásul a gyorsan bővülő, ugyanakkor kevés szereplővel rendelkező ázsiai, afrikai gazdaságok sokkal nagyobb növekedési potenciált rejtenek, mint az öreg kontinens.
A know-how export mellett szól az is, hogy a szóban forgó országokban nagy szükség van a helyismeretre, amely csak az ottaniaknak adatott meg. Európai vállalkozás egymagában elveszne a bürokrácia és a szokások útvesztőiben. Szükség van helyi partnerre. További érv, hogy a know-how exporthoz nincs szükség befektetésre, ugyanakkor átadása során meg lehet ismerni a piacot.
Az agrárismeretek mellett érteni kell a technológia beszerzéséhez, telepítéséhez és a szervezéshez is. Ez túl nagy erőket köthet le egy magyar agrárvállalatnál, de szerencsére nem kell mindezt saját magának elvégeznie. Neki csak a mezőgazdasági tudást kell átadnia, legnagyobbrészt saját, itthoni telephelyén, kisebb részt külföldön. A beszerzést, a technológia telepítését, a szervezést más magyar partnerek is elvégezhetik, s így azok is részesedhetnek az új piacok által kínált növekedésből.
Nehézséget jelent, hogy a know-how export viszonylag új felvetés, az eddigi sikertörténetek többnyire termékexportról szóltak, s ennek megfelelően a cégek is az utóbbiban gondolkodnak. Tudást kivinni ráadásul jóval komplexebb feladat, és sokkal inkább függ attól, hogy sikerül-e megfelelő külföldi partnert találni. Továbbá meg kell küzdeni azzal, hogy az exportálásra váró tudás fejekben és kezekben van meg, nem pedig oktatási anyagokban.
Segítene, ha a pénzügyi szektor garanciavállalással, forrás biztosításával támogatná a mezőgazdasági tudás exportját, ám ennél is fontosabb, hogy az agráriumban is elterjedjen a duális képzés, és így a cégeknél meglévő tudás beépüljön a közép- és felsőfokú oktatásba.
