Élénk és fontos vitát indított el az Egyesült Államok gazdasági növekedésének jövőbeni alakulásával kapcsolatban Robert Gordon, a Northwestern University közgazdászprofesszora. Bár a The Rise and Fall of American Growth (Az amerikai növekedés gyorsulása és lassulása – a szerk.) című könyve csak 2016 januárjában jelenik meg, a témával kapcsolatos megállapításai már olvashatók a The Economist és a Foreign Affairs című lapokban. Természetesen komolyan kell venni a professzornak az amerikai növekedési kilátásokra vonatkozó borús előrejelzését. De felmerül a kérdés, hogy igaza van-e.
Robert Gordon érvelése szerint a jelentős technológiai változások, amelyek a múltban az életszínvonal emelkedéséhez járultak hozzá, jóval fontosabbak voltak, mint bármi más új innováció, amely a jövőben bekövetkezhet. Olyan példákat említ, mint például a házak ellátása csatornázási rendszerrel, az autók, a villanyáram, a telefon és a központi fűtés, amelyek szerinte jóval fontosabbak voltak az életszínvonal alakulásának szempontjából, mint a jelenkor olyan innovációi, mint az internet vagy a mobiltelefon.
Egyetértek Robert Gordonnal abban a tekintetben, hogy inkább a mobiltelefonomról és az internetről mondanék le, mint a fürdőszobámról és az áramról. Ez azonban csak annyit jelent, hogy nagy szerencsénkre most élünk, és nem egy évszázaddal ezelőtt, illetve még szerencsésebbek vagyunk, mint ha két évszázaddal ezelőtt vagy a középkorban éltünk volna. Az a tény, hogy ezeket a jelentős innovációkat a múltban találták fel, nem ok arra, hogy pesszimisták legyünk a jövővel kapcsolatban.
Robert Gordon rámutatott a reál- (az inflációval kiigazított) GDP-növekedés utóbbi időszakban tapasztalható lassulására is. A hivatalos statisztikák szerint az Egyesült Államokban az egy munkavállalóra jutó reál-GDP 1891 és 1972 között évente átlagosan 2,3 százalékos mértékben nőtt, azóta pedig csak 1,5 százalékkal.
A GDP-növekedésre vonatkozó hivatalos statisztikák azonban nem tudják kimutatni az életszínvonal növekedésének jó részét, amely az új és fejlett termékeknek, szolgáltatásoknak köszönhető. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos növekedési ráta nem tükrözi a reáljövedelmek azon emelkedését, amely például a légkondicionálónak, a rák elleni gyógyszereknek, az új sebészeti eljárásoknak és számos egyéb innovációnak, találmánynak köszönhető. Továbbá miután a hivatalos adatokban csak azt veszik figyelembe, amelyet már értékesítettek a piacon, így az olyan szolgáltatások, mint a Google és a Facebook bevezetése nem jelenik meg az ország mérlegében.
Ez azt jelenti, hogy a reáljövedelmek valódi növekedése valójában gyorsabb ütemű volt, mint azt a hivatalos statisztikák mutatják – feltehetőleg sokkal gyorsabb. Igaz, ez a 20. század első felére, illetve továbbra is ez a helyzet áll fenn. Nem világos, hogy vajon a mérési probléma nagyobb volt-e a távoli múltban, mint az utóbbi időszakokban, de ez irrevelánsnak tekinthető a jövő megítélésének szempontjából. Függetlenül attól, hogy az egy főre jutó jövedelem növekedését – amelyet hivatalosan 1,5 százalékra tesznek – a valóságban inkább három százaléknak kellene tekinteni, a reáljövedelmek magasabb szintjét a múlt örökségeként élvezzük. Így lesz ez a jövő nemzedékeinél is.
Valójában nincs semmi alapja annak a nézetnek, amelyet gyakran mutatnak ki közvélemény-kutatási felmérésekben, illetve megjelenik Robert Gordon könyvében is, miszerint a mostani generáció gyermekei nem fognak olyan magas életszínvonalat élvezni, mint a szüleik. Ez igaz lehet néhány ember esetében, különösen azoknál, akik viszonylag magas jövedelműek, de ez a legtöbb ember esetében egyértelműen nem állja meg a helyét.
Gondoljunk például egy harmincéves újdonsült szülőre, akinek a fizetése a jövedelmi disztribúció közepén van. Harminc év múlva gyermeke ugyanannyi idős lesz, mint az ő medián jövedelmű szülője. Ha a reáljövedelmek évente csak 1,5 százalékkal nőnek, akkor a medián jövedelmek értéke harminc év múlva közel hatvan százalékkal lesz magasabb, mint a mostani medián jövedelmű emberek keresete.
Még ha a gyermek az akkori medián jövedelmekhez képest harminc százalékkal kevesebbet keres is, a jövedelme akkor is még mindig magasabb lesz a jelenlegi medián jövedelmeknél. Emellett ha a termékinnováció és -fejlesztések miatt az egy főre jutó reáljövedelmek évente három százalékkal nőnek, akkor a medián jövedelmek harminc év múlva több mint kétszeresét teszik ki a jelenlegi medián jövedelmeknek. Összességében így elmondható, hogy az amerikaiaknak szerencséjük van, megöröklik a múlt innovációit, és a reáljövedelmek a jövőben is tovább fognak emelkedni.
De ez nem ok a megelégedettségre. Az Egyesült Államok tovább növelheti a jövőbeli növekedési rátát az oktatási rendszerének fejlesztésével, a megtakarítási és a beruházási ráták emelésével, illetve az adó- és szociálistranszfer-rendszere azon elemeinek kijavításával, amelyek csökkentik a foglalkoztatást és a kereseteket.
Robert Gordon a technológiai innovációknak a amerikaiak reáljövedelmére mért hatására összpontosított. Érvelésének lényeges hiányossága, hogy a politikai innováció kérdésével alig foglalkozik. Az Egyesült Államok, illetve sok más ország gazdasága is gyorsabban tud nőni a jövőben, ha a politikai döntéshozók megfelelő reformokat vezetnek be.
Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org
