Egy átlagos magyar vállalatnál pillanatnyilag a dolgozók 62 százaléka elkötelezett cége iránt. Elkötelezett munkavállaló az, aki együtt lélegzik a céggel, aki akár egy beszélgetés során is ösztönösen ajánlja munkahelyét a barátainak mint potenciális lehetőséget. Nem tervezi, hogy állást vált, ráadásul nap mint nap elvárásokon felül teljesít. Nem kizárólag a saját, de a vállalat céljainak elérése is motiválja.
Az, hogy tízből hatan elkötelezettek, bizakodásra ad okot, hiszen az arány magasabb, mint az európai átlag. Nagyjából megfelel a globális középértéknek is, de borúsabb a kép, ha a motiváló tényezőket vizsgáljuk. Különösen aktuális a realista helyzetértékelés annak fényében, hogy az elmúlt évek egy korábban itthon szinte ismeretlen helyzetet eredményeztek, és a merész, újdonságra nyitott tehetséges fiatalok egyre jellemzőbben keresik külföldön a szerencséjüket, tátongó űrt hagyva ezzel a magyar munkaerőpiacon.
A magyarok leggyakrabban a körülöttük dolgozókkal, tehát a munkatársaikkal és a közvetlen felettesükkel elégedettek, a közösség motiválja őket a munkában. Ugyanakkor szükséges, de nem elégséges a jó csapat. Fontos, hogy a cég minden területen képes legyen biztosítani a kielégítő jelent és a biztató jövőképet dolgozóinak: a munkavállalók legtöbb kritikája a jövőbeli lehetőségeiket és anyagi megbecsültségüket éri: sem fizetésükkel, sem előrelépési lehetőségeikkel nincsenek megelégedve. Ezeken a területeken nyílik a legnagyobb tér a fejlődésre, itt tudják a legnagyobb eredményeket elérni a vállalatok. Ezt ismerték fel egyebek között az idei év legjobb munkahelyei.
A válság utáni időszakot leginkább a gazdasági ésszerűsítés jellemezte. Mindent felülírtak a vállalatok racionalizációs törekvései. A munkavállalók többsége pedig, látva a tömeges elbocsátásokat, igyekezett arra koncentrálni, hogy fülét-farkát behúzva óvja meg pozícióját. Hét év alatt azonban rengeteget tud változni a világ: a technológiai fejlődés, a cégek ésszerűbb működése és a munkafolyamatok átalakulása egészen más képességeket és tudást vár el a munkavállalóktól, mint korábban. Ráadásul a munkaerőpiacot az utóbbi években domináló Y-generáció ezzel tökéletesen tisztában van, és igyekszik akarva-akaratlanul a saját javára fordítani helyzetét. Kisebb az érzelmi kötődésük a munkahelyükhöz, és többen gondolkoztak közülük munkahely-változtatáson is.
Közülük csaknem minden második gondolja azt, hogy könnyen találna állást, ha a váltás mellett tenné le a voksát. Rendelkeznek azokkal a képességekkel, amelyeket a modern munkavégzés megkövetel tőlük, és éppen akkora hatással akarnak lenni a munkaerőpiacra, mint az rájuk. Az „ipszilonok” új, határozott elképzelésekkel csatlakoznak a munka világához, magabiztosságuk mellett újfajta elvárásokat támasztanak a munkahelyekkel szemben mind rugalmasság, karrierlehetőségek, társadalmi felelősségvállalás vagy éppen fejlődés tekintetében. Rendkívül fontos, hogy a vállalatok – inkább előbb, mint később – adekvát válaszokat találjanak a fiatalok által felvetett kérdésekre.
Annál is inkább, mert 2015 legégetőbb problémája a munkaerőhiány. Az utóbbi éveket leginkább a munkaerőért folytatott küzdelem jellemezte, legyen szó a tehetségek megtartásáról vagy vonzásáról. Megfordultak a kereslet-kínálati viszonyok, és ezt érzi minden dolgozó. A munkavállalók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy cége képes magánál tartani a kollégákat, és még kevesebben érzik azt, hogy a megmaradó csapattagok el tudják látni a kiesők feladatait is. Egy ilyen szituáció melegágya a munkahelyi frusztrációnak és stressznek, ráadásul a mélyrepülés öngerjesztő folyamat.
Az elégedetlen munkavállalók távozása közvetlen hatással van az elkötelezettekre. Minél többen lépnek ki a mókuskerékből, annál több munka hárul a maradókra. A stressz és a frusztráció tovább nő, felborul a munka-élet egyensúly, ez még kevesebb elkötelezett dolgozót és még több távozót eredményez. A magasan képzett, például mérnöki vagy informatikai területeken érzékelhető munkaerőhiány jelensége és a fiatalabb generációk megjelenése a kivándorlásban csúcsosodik ki leginkább. Ezek a jelenségek a hazai munkaerőpiacot és minden egyes munkáltatót cselekvésre késztetnek.
A jövő év a tapasztalattal és szaktudással rendelkező dolgozók megtartásáért vívott harcról, az Y-generáció integrálásáról és a tehetségek itthon tartásáról fog szólni. A felső vezetésnek ehhez emberközpontúnak kell lennie, kialakítva hatékony munkafolyamatokat, s a fizetések teljesítményarányosságát célzó legjobb gyakorlatokat is el kell sajátítaniuk a cégvezetőknek.
