A monetáris politikai döntéshozók gyakorlatilag mindent megtettek az elmúlt években a magyar gazdaság növekedésének felpörgetése érdekében – talán annál is többet, mint ahogy azt bárki gondolta. Matolcsy György jegybankelnök szerint az elmúlt évek gazdasági növekedésének felét az MNB intézkedései hozhatták össze. Eközben a legtöbb szakértő szerint bezáródott a kibocsátási rés, vagyis a magyar gazdaság növekedése a világgazdasági válság óta először elérte a potenciális szintjét, azt, amire az ország hosszú távon képes.
Most, hogy a monetáris politika fegyvertára kifogyóban van, egyre többször kerül elő, hogy a költségvetésnek kellene begyújtania a rakétákat. Ezzel azonban van néhány probléma. Az első például rögtön az, hogy a büdzsé az elmúlt években is inkább támogatta a GDP-növekedést, mintsem visszahúzta, vagyis aligha lehet azzal vádolni a fiskális politikát, hogy restriktív lett volna. A másik, hogy bezáródott kibocsátási rés mellett nem feltétlenül jó ötlet további fiskális élénkítéssel próbálkozni, mert prociklikus gazdaságpolitikát eredményezhet.
[caption id="" align="alignleft" width="600"]
Matolcsy György Fotó: MW[/caption]Amikor ugyanis a gazdaság felívelő pályán van, akkor a tankönyvi, keynesi szabályok szerint érdemes spórolni a későbbi nehezebb időkre, s lefaragni a költségvetés hiányát. Éppen ezért nem is volt rossz ötlet, amikor a tavalyi év elején felmerült a költségvetési hiány teljes eltüntetésének, a nullás költségvetésnek az ötlete. Orbán Viktor miniszterelnök egészen addig is elment, hogy nemcsak a GDP-arányos, hanem a nominális adósság csökkenését vizionálta. „A kívánatos állapot az, hogy ha ma 100 forint adósságunk van, akkor holnap 98 legyen” – mondta a miniszterelnök, ami valóban óriási eredmény lenne. Ehhez azonban egyáltalán nem szabadna hiányt termelnie a büdzsének.
Kétségtelen azonban az is, hogy nem szerencsés túlzottan gyorsan csökkenteni a költségvetési hiányt, mert az azonnali növekedési áldozattal járhat. A tavalyi évben viszont olyan jó helyzetben volt a költségvetés, hogy ha decemberben nincs az 1000 milliárd forintos hirtelen lazítás, akkor közel kerülhettünk volna a nullás hiányhoz. Idén már újra lazábban fogják a gyeplőt a költségvetés irányítói – 2,4 százalékos deficitet célozva –, és az egyre közeledő választások miatt várhatóan nem a jövő év lesz az, amikor elérhető közelségbe kerül a hiány eltüntetése.
A költségvetési hiánnyal kapcsolatos tervek újabban nincsenek messze az Európai Unió és a befektetők által árgus szemmel figyelt 3 százaléktól, vagyis úgy tűnik, a deficit eltüntetését nem sietik el. Addig azonban biztosan nem lesz ebből baj, ameddig a hazai és a globális konjunktúra erős. Akkor viszont meg lesz kötve a döntéshozók keze, amikor újra beköszönt a recesszió, hiszen a 0,5–1 százalék közötti gazdaságélénkítési lehetőség nem tűnik túl robusztusnak. Tartósan nullás költségvetés mellett azonban ilyen esetben akár a GDP 3 százalékára is rúgó pénzt fecskendezhetne a kabinet a gazdaságba.
Ha nem akarunk belesétálni ebbe a csapdába, akkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján szembe kell néznünk azzal, hogy a globális gazdaság visszafogott növekedése, ultralaza hazai monetáris politika, kissé támogató költségvetés mellett és az EU-források soha nem látott beömlésével képes a magyar gazdaság 3-4 százalékos GDP-növekedést felmutatni. Ha egy globális stagnálás vagy recesszió közepette nem szeretnénk a vesztesek közé tartozni, akkor most jött el az idő, hogy strukturális reformokkal, versenyképesség-javító intézkedésekkel és a hiány leszorításával felkészüljünk a következő válságra.
Ellenkező esetben félő, hogy prociklikus gazdaságpolitikával a történelem újra megismétli önmagát, és kénytelenek leszünk restriktív gazdaságpolitikát alkalmazni – éppen akkor, amikor az a leginkább káros a gazdaságra nézve. Magyarország ugyanis párszor már megégette magát azzal, hogy amikor valóban be kellett volna vetni a fegyvereket, akkor kifogyott a töltényekből.
