Egy évvel ezelőtt hazánk a világ legrangosabb versenyképességi rangsorában történelmi mélypontot ért el. A világ közel 140 országát számba vevő Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi indexe egy sokszintű, szigorú vizsgálat alapján 1-től 7-ig pontozza az országokat (a magasabb érték a kedvezőbb), és ezen a listán Magyarország tavaly 4,2 pontot kapott, ami a 69. helyre volt elegendő. 2017-ben pontszámunk 4,33-ra emelkedett, ezzel pedig kilenc helyet előrelépve, Magyarország a világ 60. legversenyképesebb országa.
A világgazdasági körülmények igen kedvezőnek tűnnek a felzárkózó országok számára. Az alacsony kamatszintek jó környezetet teremtenek a beruházásoknak, a nyersanyagárak pedig továbbra is alacsonyak. Ez az állapot azonban átmenetinek látszik, mivel a gyorsuló növekedés ellenére a termelékenység bővülése a legtöbb országban meglehetősen lassú. Sok a strukturális probléma (fiatalkori iskolázottság), lassú a technológiai adaptáció, nőnek az egyenlőtlenségek, és egyre nagyobb a politikai jellegű bizonytalanság a világban. Az alacsony kamatok a kevésbé produktív ágazatok felé terelik a tőkét, ami csak alacsonyabb növekedést eredményez a fejlett országokban.
Az különösen érintett, kiváltképp azért, mert az egyik legfőbb versenytárs, az Egyesült Államok a második legversenyképesebb országgá lépett elő (az első idén is Svájc). A WEF 12 pillér figyelembevételével méri a versenyképességet, és ebből az EU Japánnal és az USA-val összehasonlítva 11-ben az utolsó, csak a makroszámok terén van előnyünk. A japánok a fundamentumok terén erősek (intézményrendszer, infrastruktúra, egészségügy, oktatás), míg az USA az innováció és az üzleti komplexitás terén utasítja maga mögé a világot. Az EU általános problémája a tagállamok közötti fejlettségbeli különbség szinte minden versenyképességi pontban, és ez hosszú távon konzerválja a lemaradást.
Ilyen körülmények között nagyon fontos eredmény, hogy Magyarország 1 tized pontot javítani tudott versenyképességi pontszámán. Ez persze továbbra sem túl hízelgő eredmény, tekintve, hogy régiós versenytársaink jellemzően jobban teljesítenek: Bulgária 4,46, Csehország 4,77, Lengyelország 4,59, Románia 4,28, Horvátország 4,19, Szlovákia 4,33 és Szlovénia 4,48 pontot ért el, vagyis csak Romániát és Horvátországot előzzük meg.
A javulás egyértelműen a vállalati szektornak köszönhető, mivel láthatóan elkezdődtek kismértékű innovációs és fejlesztési folyamatok. A dolog szépséghibája, hogy ezt a piac kényszerítette ki, ahol a krónikus szakképzett munkaerőhiányt tőkeberuházással kellett ellensúlyozni. Az alacsony kamatkörnyezet pedig lehetőséget is biztosított erre, igaz, elsősorban csak azoknál a vállalatoknál, amelyek megfelelnek a legszigorúbb hitelképességi követelményeknek. A nagyberuházók további kedvezményeket kapnak a kormánytól, ezzel ösztönözve őket a fejlesztésekre. Ezenkívül meg kell említeni, hogy Magyarország továbbra is igen biztonságosnak számít mind a terrorfenyegetettség, mind a közbiztonság szempontjából, ez pedig egyre nagyobb értéknek számít.
Továbbra is van azonban néhány olyan mutató, amelyben Magyarország a világon a legrosszabbak között van. Ezek közül a legsúlyosabb a kormányzati döntések során tapasztalt kontraszelekció, vagyis az, hogy néhány vállalat kivételes elbánásban részesül (akár pozitív, akár negatív értelemben). Ennek folyománya, hogy sok bírálat éri igazságszolgáltatásunkat, különösen, ha kormányzati döntés felett kell ítélkezni. Ezért sokan a korrupciót látják az ország egyik legfőbb problémájának, így a politikusokba vetett bizalom is az egyik legrosszabb a világon. Viszonylag új elemként jelenik meg a fentiek szövődménye, hogy a vállalatok sem mindig viselkednek etikusan. A másik hosszú távú probléma az ország versenyképességében, hogy tovább romlott az oktatási színvonal az általános iskolától kezdve egészen a felsőoktatásig. Európai viszonylatban is magas az iskolát korán elhagyók aránya, és a tankötelezettség leszállítása sem tett jót az általános iskolázottsági szintnek. A magyar egyetemista gyakran nem fér hozzá a legfrissebb tudáshoz, ezért a statisztika szerint egyébként képzettek szaktudása is elmarad az átlagos nyugat-európai szinttől. Ennek következménye, hogy a magyar munkaerő termelékenysége nagyjából fele az EU15 átlagának.
Az tehát, hogy a piac belekényszerített minket abba, hogy legalább egy kicsit innovatívak legyünk, rendkívül jó dolog. A világgazdasági fellendülés azonban ciklikus, és kérdés, hogy mikor kezd újra lassulni. Az Európai Unió pedig folyamatosan veszít versenyképességéből, amit a félkész termékeket beszállító kelet-európai országok éreznek majd meg leginkább. A termelékenység emelkedése nélkül azonban a mostani javulás mit sem ér, ehhez sürgősen javítani kell az oktatás színvonalát, és muszáj rendezni az intézményrendszerben fennálló problémákat. Máskülönben néhány év múlva újra ott találjuk magunkat, ahol tavaly.
A Kopint-Tárki a WEF magyarországi partnere.
