A pénzügyi világ új időszaka
A globális pénzügyi krízis óta eltelt évtizedet enyhén szólva is viharosnak lehet nevezni. Az igaz, hogy nem tört ki nagyobb háború, és többnyire nem ismételtük meg a nagy gazdasági világválság során elkövetett hibákat, amelyek az 1930-as évek nagy protekcionizmusához, bankcsődökhöz, súlyos megszorításokhoz és deflációs környezethez vezettek.
A kiújult piaci feszültségek azonban azt jelzik, hogy ezek a kockázatok nem lettek igazán felszámolva, inkább szőnyeg alá lettek seperve.
Bizonyos értelemben a 2008-as pénzügyi válság története akkor kezdődött el, amikor a II. világháború utáni romokból egy új világrend jött létre. Az olyan kezdeményezések, mint a Bretton Woods-i intézmények (Világbank, IMF), a Marshall-terv és az Európai Gazdasági Közösség a világgazdaság jelentős részének újjáépítését segítette. Ezek a hidegháború ellenére (vagy talán éppen amiatt) újraindították a globalizációt, amelyet a II. világháború akasztott meg.
A globalizációs folyamat aztán az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején megtört a vietnámi háború, a dollár aranyhoz képesti konvertibilitásának felfüggesztése, az 1973-as olajársokk és a stagflációs időszak miatt. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban azonban egyfajta konzervatív forradalomra került sor, amely a neoliberális gazdaságpolitikai intézkedések újjáéledésével járt együtt, beleértve a széles körű deregulációt, a nemzetközi kereskedelem liberalizációját és az addig nem tapasztalt szintű szabad tőkeáramlásokat.
Miközben az újraalakított globalizációs folyamat segített a növekedés és a fejlődés ösztönzésében, a kedvező hatások nem egyenlő mértékben oszlottak meg, illetve a jogi és etikailag felelős környezet kialakítása nem tartott lépést a pénzügyi és gazdasági változásokkal.
Újszerű és súlyos következményekkel járó pénzügyi eszközök jöttek létre laza felügyeleti és gyenge szabályozási környezet mellett. Ebből adódóan a pénzügyi szektor a világgazdaság urává vált, ahelyett, hogy a szolgája lenne.
Mindebből adódóan, amikor kitört a válság, az mély és messze ható krízist okozott. A mostani erősödő gazdasági fellendülés pedig nem tudta visszafordítani a pénzügyi rendszerben érthető módon bekövetkező bizalomvesztést.
Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja továbbra is az „Amerika az első” megközelítést vallja, amelynek legfrissebb megnyilvánulását az acél- és alumíniumimportra kivetett jelentős mértékű vámok képezik. Mindeközben Kína az állami vezetésű kapitalizmusával gondoskodik gazdaságának körbebástyázásáról.
A polarizált új versenymodellek és a kereskedelmi korlátozások azonban nem fogják visszaállítani a bizalmat. Ehelyett a pénzügyi szektor feletti ellenőrzést kell újra megerősítenünk annak érdekében, hogy az szolgálja a gazdaságot, és ne fordítva, amivel számos olyan célt tudunk követni, amelyekről egyetértés alakult ki a világban – kezdve azokkal a célkitűzésekkel, amelyeket 2015-ben három jelentős konferencia jelölt ki.
A fejlesztési finanszírozásról szóló harmadik nemzetközi konferencián a résztvevők kijelölték azokat a gazdasági, szociális és környezetvédelmi prioritásokat, amelyekkel a pénzügyi áramlásokat, illetve a fenntartható fejlődést szolgáló intézkedéseket össze kell hangolni. Az ENSZ New York-i fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján a világszervezet tagállamai hivatalosan elfogadtak egy ambiciózus új globális agendát. Az ENSZ párizsi klímaváltozási konferenciáján pedig az országok megállapodtak abban, hogy a globális felmelegedés mértékét jóval 2 Celsius-fok alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest.
Ezen célok megfogalmazása fontos első lépés volt. Ha azonban a világ komolyan gondolja ezek elérését, akkor a finanszírozásukhoz hatékony mechanizmust kell kialakítani. A sikerhez mindenkire szükség lesz. Ebbe beletartoznak a multilaterális hitelező szervezetek, amelyeknek át kell dolgozniuk a régi megoldásaikat, és gyorsan újakat kell kialakítaniuk a magántőke mobilizálására. A magánszektornak pedig nyitottnak kell lennie a PPP-megoldások új megközelítésére.
Az előttünk álló út nem lesz könnyű. Ez azonban nem adhat okot a tétlenségre. Befektetőként, fogyasztóként, szavazóként és állampolgárként is hallatnunk kell hangunkat annak biztosítása érdekében, hogy a pénzügyi szektor a közös értékek, illetve a közjó megvalósítását szolgálja. Csak ekkor leszünk képesek arra, hogy ne csupán elkerüljük a következő pusztító válságot, hanem egyben egy jobb jövőt is építsünk.
Copyright: Project Syndicate, 2018
