Indulhat a globális aknakereső

Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban láttak napvilágot egy közelgő globális recesszió esélyét taglaló elemzések. Pedig a világgazdaságot épp a 2008/2009-es válság óta nem látott konjunktúra jellemzi. A globális GDP bővülése az idei évben megközelítheti a 4 százalékot. Ilyen kellemes „klíma” mellett elsőre talán nehezen érthető, vajon mi az oka, hogy neves közgazdászok a közeli jövő válságának veszélyeire hívják fel a figyelmet.

A válságok a világgazdaság működésének részei. A 19. század eleje óta a világ gazdaságai több mint száz válságperiódust éltek át. A lokalizált, egy-egy országban vagy régióban zajló krízisek gyakoribbak, a szinkronizált, globális kiterjedésű válságok ritkábbak voltak. A problémákat döntően négy tényezőre vezethetjük vissza. Elsőként az emberi döntéseket jellemző pszichológiai faktorokra. A túlzott optimizmus, az eufória vagy a kockázatok alulárazása visszatérően fontos szerepet játszott a tőzsdeválságok kialakulásában. A második tényező az adósságok fenntarthatatlan mértékű emelkedése, ami megjelenhet a költségvetésben és magánszereplőknél egyaránt, gyakran bankválságokba torkolva. A geopolitikai konfliktusok is évszázadok óta befolyásolják a globális gazdaság fejlődését. Végezetül a tőkeáramlások időről időre bekövetkező megfordulása leginkább a fejlődő gazdaságokat veszélyeztette.

E rövid történeti kitekintés után érdemes számba venni, hogyan teljesít a világgazdaság ezen kulcstényezők esetében. A válasz röviden: meglehetősen rosszul. A pénzügyi eszközök és az ingatlanok árai több éve tartó emelkedést követően általánosan historikus csúcsaik közelében alakulnak. Az emelkedés mögött azonban a termelékenység javulása és új beruházások helyett sokkal inkább a jegybanki pénzpumpa felpörgetését és az eufóriát találjuk. A világ adósságai 2017 végén a globális GDP 217 százalékát tették ki. Ez a mutató 2007-ben 179 százalékon állt. Azaz az elmúlt tíz évben az adósságok emelkedése töretlenül folytatódott. Csak a szereposztás változott: az adósságciklusba egyre inkább bekapcsolódtak a feltörekvő gazdaságok, míg a lakossági eladósodás helyett a fejlett gazdaságokban az államadósság emelkedett. Nem meglepő, hogy Görögország után szinte folyamatosan fókuszban van a GDP arányában 130 százalék fölött alakuló olasz államadósság fenntarthatósága vagy épp a gyorsan növekvő kínai vállalati adósságok helyzete. A geopolitikai konfliktusok is erősödtek. Mélyebb fegyveres konfliktusok kialakulásától nem kell tartanunk, de a meghatározó erőcentrumok között a pénzügyi, a gazdasági és a kibertérben egyre nyilvánvalóbb erődemonstráció zajlik. A globális tőkeáramlások megváltozása leginkább a nagy jegybankok – legfőképp a Fed – monetáris ciklusai­hoz köthető. Az elmúlt negyven évben a Fednek öt kamatemelési ciklusa volt, amit négy esetben pénzügyi válság követett egy-egy feltörekvő régióban. A problémát leginkább a külső – sokszor dollárban denominált – forrásokra való erős ráutaltság okozta.

A rövid felsorolásból is érzékelhető, hogy világunkban valamennyi fontos korábbi válságtényező jelen van. Kérdés, hogy a puskaporos levegőben mikor és hol pattan ki az a szikra, amely elindítja a következő krízist. Szintén a történelem tanulsága, hogy ennek pontos idejét nehéz előre jelezni. Mindenesetre figyelmeztető jel, hogy a Fed kamatciklusa a jövő évben már eléri a korábbi ciklusokra jellemző, átlagosan 3 százalékos kamatemelkedési mértéket, miközben a globálisan szűkülő likviditás mellett a piaci várakozások szerint az új elnök vezetésével 2019 végétől már az EKB is a kamatemelés útjára lép. A megváltozó globális tőkeáramlások mellett a világgazdaság most még rejtett aknái felszínre kerülhetnek, és nem lenne meglepő, ha 2020-ban a világgazdaság már borúsabb arcát mutatná. Ne úgy legyen…