Ne csak tilts, taníts is!

Akár már jövőre szigorúan korlátozhatják, 2021-ben pedig végleg betilthatják a műanyag zacskók használatát Magyarországon. A szigorítás is, a tiltás is fontos, a fenntartható jövő irányába tett lépés. Ám ha a kivezetést nem előzi meg intenzív társadalmi kampány, a környezetvédelem ügyének akár árthat is a lépés.

A műanyag zacskók használatának mellőzése önmagában nem menti meg a Földet, de lehetőséget teremt arra, hogy szembesüljünk azzal: jelenlegi szokásainkon változtatni kell. Ez azonban csak tudatos, jól felépített, több platformot és koherens üzeneteket használó edukációs kampánnyal érhető el.

A statisztika szerint ma minden magyar ember, tehát a csecsemőtől a nyugdíjasig mindenki, évente több mint 80 darab műanyag zacskót használ el, ráadásul ezek többsége egyetlen használat után a szemétbe kerül. Innen jobbik esetben a lerakóba, rosszabb esetben viszont egyenesen a természetbe kerül, ahol hosszú évszázadokig mérgez, károsít, pusztít.

Be kell azonban látni, hogy a műanyag zacskók, nejlonszatyrok, reklámtáskák ma még nagyon is jelen vannak a hétköznapjainkban, generációk nőttek és nőnek fel most is úgy, hogy a közértből, a ruhaüzletből vagy éppen a műszaki cikkeket kínáló áruházból ilyenekkel távoznak, zacskókkal van tele a konyhaszekrény alja, ebbe csomagolják szezon végén a nyári ruhákat vagy éppen a téliszalámit.

El tudjuk képzelni, hogy mindez szinte egyik napról a másikra megszűnik? Képesek vagyunk elfogadni, hogy valami, ami káros, és bolygónk jövőjét veszélyezteti, mégis a mindennapok egyik leggyakrabban előforduló tárgya, eltűnik, a megmaradt régi zacskók pedig csak a múlt ködbe vesző emlékei lesznek, mint a telefonos noteszek vagy az asztali naptárak? El tudjuk majd fogadni a hipermarket kasszájánál, hogy amikor a nagybevásárláshoz elfelejtünk szatyrot vinni, a pénztárostól legfeljebb együttérző pillantásokat kapunk?

A hatóságoknak, az érintett vállalatoknak, a környezetvédelemmel foglalkozó szakembereknek haladéktalanul meg kell kezdeniük a lakosság edukációját, felkészítését az előttünk álló változásra. Meg kell tanulnunk, hogy tartós szatyrokat, reklámtáskákat vegyünk a kezünkbe, mielőtt vásárolni indulunk, és autónk csomagtartójában is mindig legyen olyan táska, amely elbír egy bevásárlást. De ami ennél is fontosabb: meg kell értenünk, hogy ami elsőre kellemetlenségnek, a szabadságot korlátozó lépésnek tűnik, az nem ellenünk van, hanem értünk, az egészségünkért, jövőnkért, utódaink boldogulásáért.

Nem egyszerűen a tiltást, hanem a mögötte álló szemléletet kell elfogadtatni az emberekkel, hiszen a tilalom – bár szükséges és elkerülhetetlen – önmagában nem hoz paradigmaváltást. A fenntarthatóság elve a környezetvédelemben akkor érvényesül, ha annak gondolata is fenntartható lesz, azaz beépül a fogyasztók értékrendjébe, szokásaiba, döntéseibe, és ezt adják tovább gyermekeiknek is. Ha azonban a társadalmi párbeszéd és az edukáció elmarad, a változásból pusztán a kellemetlenség, egy megszokott „kényelmi szolgáltatás” azonnali eltörlése látszik. Ilyen módon pedig nemcsak a nejlonzacskók kivezetése lesz népszerűtlen, haragot kiváltó lépés, de a jó ügynek – a környezettudatosságnak, bolygónk védelmének – is árthat. Hiszen ha a környezetvédelem annyit tesz, hogy életünk minősége sérül, kényelme romlik, és nem tudjuk, pontosan mi van a mérleg másik serpenyőjében, akkor nehezen várhatjuk el, hogy egyre többen legyenek a felelősen gondolkodó honfitársaink.

Ha a zacskók kivonásával kapcsolatos felelős döntést nem kíséri felelős kommunikáció, a környezetvédőkre nem barátként, hanem ellenségként fog gondolni a társadalom, ez a fenntartható jövőre nézve káros folyamatokat indíthat el. Azonnal lépni kell, hiszen a 24. órában vagyunk ebből a szempontból is.

Miklós Zsolt,

a Rondo Hullám­karton­gyártó Kft. ügyvezető

igazgatója