Legyünk őszinték: február 24. előtt szinte senki sem foglalkozott az ukrán energiarendszerrel. Itt van mellettünk, össze vagyunk kötve áramvezetékekkel (Albertirsa) és gázcsövekkel (Beregdaróc), de alig tudunk valamit arról, hogy mi van a határ másik oldalán. Most az értelmetlen háború miatt jönnek a kérdések: éppen befelé vagy kifelé megy a gáz? Ukrajna exportál még áramot Magyarországra, mint régen? Ez a rövid írás arra keresi a választ, mivel és hogyan lehet az ukrán elektromos rendszert segíteni ezekben a szörnyű napokban.
Első ránézésre, az ukrán áramtermelés zöldebb a zöldnél is. Ukrajna nukleáris nagyhatalom, a szó legszebb értelmében: 13 000 MW beépített kapacitással, összes áramfogyasztásának kb. 60 százalékát termeli atomerőműben. A világon jelenleg csak Franciaországban nagyobb ez az arány. Ehhez jön még 6300 MW vízerőmű (csak érdekesség: teljes magyar beépített hidrokapacitás kb. 55 MW). Ezenkívül van még kb. 8000 MW megújuló erőmű is. Tehát közel 28 000 MW zéró CO2-termelőkapacitás van Ukrajnában, ami részben zsinór (atom), részben csúcsra járatható (hidro). A mai ultrazöld világban ez egy jó kiindulópontnak tűnik. De ezzel vége is a jó híreknek. A maradék erőművi kapacitás szén (éves áramfogyasztás kb. 45 százaléka), valamint gáz (kb. 7 százalék). Ezzel a kettővel egy közös baj van: nincs elég tüzelőanyag.
A szénellátás 2014 óta problémás: a két szakadár régió megszállásával a legjobb feketeszénbányák elvesztek. Ekkor a részben állami, részben magánkézben lévő ukrán szénerőművek elkezdtek feketeszenet importálni. Ebből lett a híres Rotterdam+ botrány, amiről máig csak annyit tudunk, hogy itt szakmai, politikai és szabályozói hibák (senki sem tudja, milyen arányban) sorozata történt. A botrány után a szénimport szinte teljesen leállt. A múlt hét végére összesen csak kb. húsz napra elegendő szén maradt az országban (kb. 700 000 tonna).
Gáz lenne, csak nagyon drága. A háború kezdete óta folyamatosan három számjegyű a jegyzés, és reálisan csak a négy szomszédos EU-ország (lengyel, szlovák, magyar és román) határán tudnak az ukránok vásárolni – 2015 óta nem vesznek gázt közvetlenül az oroszoktól, hiába vannak ott a nagy nyomású vezetékek a keleti határon.
Külső segítségre pedig most Ukrajna az elektromos iparban nem számolhat: az ukrán hálózat jelenleg le van kapcsolva az európai (Entso-e) rendszerről. Da Vinci-kód szintű összeesküvés-elméletek terjednek az iparágban arról, hogy Ukrajna miért pont azon a héten kapcsolta le elektromos rendszerét az összes (benne magyar) határkeresztező pontról, amikor az orosz támadás megindult. Az eredetileg egyhetesre tervezett teszt, ami a lekapcsolással kezdődött, időpontját hónapokkal előre egyeztették és rögzítették. Egy dolog biztos: az ukrán elektromos ipar jelenleg ún. sziget üzemmódban működik. Nem exportál és nem importál: saját termelésből látja el magát. A teszt jól sikerült, csak közben sajnos elkezdődött a háború.
Az ukrán áramtermelés szempontjából már csak két szomorú kérdés maradt: a szén fog először elfogyni vagy a gáz? Illetve az oroszok először egy atomerőművet fognak megrongálni (saját maguk építettek, pontosan tudják hogyan kell tönkretenni) vagy egy vizeset?
A fenti, fizikai bizonytalansághoz sajnos még jön egy pénzügyi is. Meddig tudnak az ukrán potenciális gázvásárlók előre fizetni? Az ukrán energiakereskedésben a halasztott fizetés inkább a kivétel, mint a szabály; a jelenlegi helyzetben senki sem szállít hitelre gázt Ukrajnába. A devizatartalékok pedig fogynak, az „online banking” akadozik.
Mit tud Magyarország ebben a szörnyű helyzetben segíteni?
Az ukrán elektromos rendszer kb. ötször akkora, mint a magyar. Aki azt hirdeti, hogy a két elektromos hálózatot gyorsan össze kell kapcsolni és majd lesz valami, az olyan, mintha valaki biciklivel szeretne trolibuszt vontatni. A két rendszer méretbeli különbségén túl van még egy extra, inter-EU-komplikáció is. A magyar áramtőzsde (HUPX) tagja az ún. Interim Coupling projektnek. Ez egy regionális, piac-összekapcsolódási rendszer, amiben ott van, többek között, a másik három Ukrajnával határos EU-ország is.
Ezt a rendszert Nyugat-Európában fejlesztették ki, ahol 55 000 MW kapacitást (Ukrajna) nem csapnak hozzá egyik napról a másikra egy vagy akár több országhoz. Így nem lehet tudni, a market coupling hogyan reagálna, ha Ukrajnát egyszerűen rákapcsolnák a négy szomszédos EU-országra. Csak lépésben szabad haladni, különben már az első ukrán „blackout” (ami sajnos csak idő kérdése) magával ránthatja EU-s szomszédait: az ukrán elektromos rendszer egyedül nagyobb, mint a szlovák–magyar–román együtt.
Ha a négy határos EU-ország segíteni szeretne, akkor első lépésben csak az ún. burshtini sziget ellátása tűnik reálisnak. A fent említett Entso-e teszt előtt, ez a burshtini erőmű körüli terület egyszer már volt szinkronizálva az európai elektromos rendszerrel. Így többek között Magyarországra is innen érkezett az ukrán áram, illetve az ukrán elektromos rendszer utolsó reformja után (2019. július 1.) ide ment ki a magyar Ukrajnába. Ha el akarjuk kerülni a bicikli vontatta troli esetét, akkor ez az a praktikus és gyors segítség, amit a négy szomszédos ország azonnal fel tud ajánlani. Ha és amikor a burshtini szigetet már sikerült visszakapcsolni az Entso-e rendszerre, akkor lehet elkezdeni egész Ukrajna európai szinkronizálását újratervezni. Ennek eredeti határideje 2023 volt – nagy kérdés, hogy ezt előre lehet-e hozni az orosz támadásra hivatkozva.
Összefoglalva az ukrán elektromos rendszer még működik. A hangsúly sajnos a még szón van. Ukrajna pont lekapcsolta elektromos rendszerét az Entso-e-ről a háború előtti napokban. Itt az első és legfontosabb feladat a burshtini sziget visszakapcsolása az európai rendszerre. Egész Ukrajna villámgyors szinkronalizálása az EU-val ambiciózus kihívásnak tűnik.
