Egyensúlyozás, avagy Délkelet-Ázsia válasza a nagyhatalmi versengésre
Az elmúlt két évtizedben Kína fenyegető fellépése a délkínai-tengeren, illetve a Washington és Peking közti nagyhatalmi versengés fokozódása arra ösztönözte Délkelet-Ázsia országait, hogy a térség békéjének és stabilitásának megőrzése érdekében egyre inkább az egyensúlyozás (hedging) stratégiáját kövessék. Ennek sikeres megvalósítása azonban komoly kihívás, mivel a térség országainak többsége számára Kína a legnagyobb kereskedelmi partner, egyszersmind a beáramló tőke első számú forrása. A múltbeli konfliktusok emléke – például Vietnám esetében – illetve a dél-kínai-tengeri területi viták és a Tajvan körüli feszültség még összetettebbé teszik azt viszonyrendszert, amelyben a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) országai az egyensúlyozás stratégiáját megvalósítani igyekeznek. Peking erősödő nyomásgyakorlása ellenére ugyanakkor egyetlen délkelet-ázsiai ország sem akarja teljesen elidegeníteni magától Kínát. A térség politikai vezetői legalább annyira tartanak egy Kínával való konfliktus következményeként a gazdasági fellendülés megtorpanásától, mint a közvetlen biztonságpolitikai kockázatoktól. Ezért az ASEAN országai igyekeznek elmélyíteni kétoldalú és multilaterális együttműködésüket Kínával, ám ezzel párhuzamosan növelik védelmi kapacitásaikat, és bővítik biztonsági együttműködésüket Amerikával, Ausztráliával, Japánnal vagy Dél-Koreával. Ebben a környezetben az olyan regionális szervezetek szerepe, mint az ASEAN kiemelten fontossá válik, mivel tompítják az egyes tagállamokat érő hatásokat, illetve csökkentik az ellenük irányuló, külső akciók kockázatát. A regionális szervezet a multilaterális diplomácia eszközei révén nagyobb mozgásteret nyit az egyes országoknak, működése pedig védőernyőt jelent a kisebb tagállamok számára, végső soron pedig elősegíti a konfliktusok megelőzését a térségben.
Ennek megfelelően a délkelet-ázsiai országok az 1990-es évek óta igyekeznek a regionális többoldalú intézményeknek egy olyan hálóját kialakítani, amelybe bevonják a nagyhatalmakat, és ami egyfajta kollektív hedging politikát tesz számukra lehetővé a külső bizonytalanságok kezelése érdekében. Ezek az ASEAN köré épült együttműködési mechanizmusok több szempontból ideális intézményi keretet biztosítanak a térség gyengébb államainak is az egyensúlyozási stratégia megvalósítására. Egyrészt a platformok lefedik az indo-csendes-óceáni térségben érdekelt valamennyi nagyhatalmat és kulcsfontosságú államot, másrészt a mechanizmusok multilaterális jellege a szabályokon alapuló viszonyok kialakulását segíti elő, szemben az erőből való politizálással. Harmadrészt a nemzeti és a regionális szintű kapcsolatrendszer párhuzamos működtetése lehetővé teszi az egyensúlyozó stratégiát olyan módon is, hogy az ASEAN hivatalos irányvonalának támogatása mellett a tagállamok azt kiegészítő, vagy akár annak részben ellentmondó politikát is tudnak folytatni. A csoportos egyensúlyozásnak ezek az előnyei teszik lehetővé a kisebb tagállamoknak, hogy jobb pozícióból tárgyaljanak náluk erősebb külső partnerekkel a kétoldalú kapcsolatok szintjén, és tényleges súlyuknál nagyobb szerepet játszanak a nemzetközi politikában.
A fenti előnyöket az ASEAN köré épült, intézményesült mechanizmusok háromféle módon érik el. Egyrészt a rendszeres egyeztetési mechanizmusoknak az egyszeri vagy ad-hoc megállapodásokkal szemben meg van az az előnye, hogy folyamatosan nyitva tartják és működtetik a kommunikációs csatornákat a kulcsfontosságú partnerekkel. Az ASEAN ezt kifejezetten inkluzív módon valósítja meg, vagyis nem zárja ki és szigeteli el a másképp gondolkodó külső szereplőket, hanem valamennyi, a térségben releváns partnert igyekszik bevonni ideológiától és érdekektől függetlenül.
Másrészt, az ASEAN köré épült, intézményesült mechanizmusok a külső hatalmak bevonása mellett azt is lehetővé teszik, hogy a térség államai távolságot tartsanak tőlük, csökkentsék befolyásukat, és tompítsák a célzott lépéseiket. Példaként említhető, hogy az ASEAN 2021-ben Kínával és Ausztráliával egyidejűleg „átfogó stratégiai partnerség” szintjére emelte a kapcsolatait, 2022-ben pedig ugyanezt tette Amerikával, jelezve, hogy egyik nagyhatalmat sem akarja előnyben részesíteni a másikkal szemben.
Harmadrészt pedig az intézményesült mechanizmusok és fórumok lehetővé teszik, hogy az ASEAN tagországok egymás közti és külső szereplőkkel folytatott együttműködése folyamatosan bővüljön újabb dimenziókkal, ami lehetőséget teremt a felmerülő válságok és kihívások kezelésére. Az ASEAN az együttműködés kiterjesztését saját új kezdeményezések és a meglévők elmélyítése révén valósítja meg, illetve ösztönzi a nagyhatalmakat arra, hogy egymással „versengve” keressék a kapcsolódási lehetőségeket a térség országaival.
Bár az ASEAN-központú multilaterális szervezetek működése távolról sem tökéletes, a térség kisebb befolyással rendelkező államai számára az egyensúlyozó politika nélkülözhetetlen eszközét jelentik Kína felemelkedése és a nagyhatalmi versengés közepette.
