Ahol nem várható tűzszünet, avagy kilátások az USA–Kína technológiai háborúban

A technológiai fejlődés az a terület, ahol az Egyesült Államok évtizedeken keresztül nem csupán megelőzte a világ többi országát, hanem meghatározta, hogyan alakul a jövő. A világ legjobb egyetemei, a fejlett kockázati tőkebefektetői kör, a vállalkozói attitűd, a hatalmas belső fogyasztói piac, illetve a kormányzati k+f programok olyan hiánytalan ökoszisztémát alkottak, amely így egyben csak az Egyesült Államokban volt meg. Ez a teljes rendszer pedig önmagát erősítő körforgásban működött, amelyben a meghatározó vállalatok az újításokból származó profitot a technológiák következő generációjának kifejlesztésébe forgatták vissza, biztosítva ezzel a jövőbeni dominanciájukat is.

Napjainkban egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a dominancia véget ért. Kína sokáig egyszerűen a világ gyáraként volt elkönyvelve, amely másoktól veszi át vagy szerzi meg a termelési technológiát, mára azonban az ázsiai ország az innováció terén is a világ egyik vezető erőközpontjává vált. Kína részben újraértelmezte az innovációt, tudatosan építve saját erősségeire, a hatalmas belső piacra, a rendelkezésre álló anyagi és humán erőforrásra, az újítások gyors tömegtermelésének és piacra vitelének képességére, a minőségi tudományos kutatómunkára, illetve a célzott kormányzati fejlesztési politikákra. 

Ideális esetben Sencsen és a Szilícium-völgy a közösen kialakított keretekben akár együtt is tudna működni, illetve korrektül versenyezhetne egymással. Ilyen keretek azonban egyre kevésbé léteznek, mivel mindkét nagyhatalom vezetése evidenciaként tekint arra, hogy a tudomány és technológia terén elért kutatási eredmények fogják meghatározni a 21. század geopolitikai viszonyait. Ebből pedig az következik, hogy a nemzetközi rendszerben csökkenő súlyt képviselő USA és a felemelkedő kihívóként megjelenő Kína közti elkerülhetetlen konfliktus legfontosabb terepe a technológia lesz. 

A főcímeket uraló kereskedelmi háború alakulása nehezen megjósolható, a technológia frontvonalán azonban biztosan nem lehet enyhülésre számítani hosszabb távon a két nagyhatalom viszonyában. A jövő geopolitikai erőviszonyait meghatározó technológiai versengés logikája ugyanis alapvetően különbözik a kereskedelmi háborúétól. Trump többször utalt rá, hogy kereskedelmi kérdésekről kész tárgyalni Pekinggel, illetve egy megállapodás keretében akár jelentősen csökkentené a Kínából érkező importra kivetett vámokat. Ezzel szemben a tech szankciók feloldására már a Biden-kormányzat sem vázolt fel forgatókönyvet. Vagyis nem egy előnyös megállapodás elérése a cél, a tech fronton Washington nem valamilyen lépést szeretne kikényszeríteni Kína részéről, hanem vissza akarja vetni vetélytársát azon a területen, amely a jövő hatalmi befolyása szempontjából meghatározó. Ez a szemlélet Trump visszatérésével semmit sem változott. 

A Kínával szembeni előny megtartása érdekében egyrészt gyorsítaná a saját technológiák fejlesztését, illetve azok használatára ösztönzi majd az amerikaiakat és a világ más országait. Másrészt Washington megakadályozná, hogy Kína hozzáférjen a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges technológiákhoz. A Fehér Ház nézete szerint ehhez a szövetséges országoknak fel kell sorakozniuk az USA mellé azzal, hogy az amerikai technológiát használják a mesterséges intelligencia terén, illetve részt vesznek Kína „távol tartásában”.

A fentiek alapján a korábbiaknál is reálisabbnak tűnik a technológiai blokkokra szakadó világ képe, ami magyar külpolitikai stratégia szempontjából kifejezetten kedvezőtlen forgatókönyv lenne. A vázolt folyamatok jelentős kockázatot jelentenek annak a víziónak a megvalósítására nézve, amely szerint hazánk a keleti (elsősorban kínai) és nyugati technológia és befektetések találkozási pontja lenne. A magyar érdek ebben a tekintetben az lenne, hogy a két nagyhatalom közti technológiai háború minél szűkebb területet érintsen, és a Trump-kormányzat az előző elnöki ciklusban szlogenné vált, „kis udvar, magas kerítés” megközelítést alkalmazva alakítsa a technológiai kapcsolatait Kínával. Erre azonban egyre kevesebb esély mutatkozik, és nem csupán azért, mert a hasonlat a Biden-korszak terméke, hanem azért is, mert az a bizonyos udvar már a demokrata elnökség alatt is folyamatosan bővült, és a kerítés magassága is csak egyre növekedett.

Washington eltökélt abban, hogy a mesterséges intelligencia korában is az USA írja a jövőt, a világ azonban technológiai szempontból is egyre inkább multipolárissá válik, amelyben nem egyetlen fajta mikrocsip vagy szabvány fog dominálni, hanem az alkalmazkodóképesség, illetve a partneri kapcsolatok fogják meghatározni, hogy az egyes országok hogyan boldogulnak.