A Gazprom nyomásgyakorlása, hogy elkerülhet minket a Déli Áramlat?
Az elmúlt héten az a kacsa borzolta fel az energetika nyár végi állóvizét, miszerint a Déli Áramlat gázvezeték horvát irányban kerülné el hazánkat. Bár a Gazprom kivételével mindenki cáfolni igyekezett a hírt, mégis érdekes fordulatot jelent az elmúlt hónapokban talán túlságosan is hosszúra nyúlt csend után. Nem kell a gázvezeték-építés rejtelmes világában jártas szakembernek lennünk ahhoz, hogy feltételezzük, a horvát–szlovén hegyeken át bizonyára költségesebb gázvezetéket építeni, mint az Alföldön. Ebből adódóan joggal merülhet fel a gyanú, hogy e bejelentésnek köze lehet Magyarország törekvéseihez egy jövőbeli horvátországi gázcseppfolyósító (LNG) üzem megépítésére, mely nagymértékben diverzifikálhatná a hazai földgázimportot.
Pikáns helyzet, hogy a horvát gázrendszer-operátor (Plinacro), amelyet a környezeti hatástanulmány elkészítésével bízott meg a horvát kormány, olyan vezetékprojektről (a már említett Déli Áramlatról) tárgyalt múlt héten a Gazprommal, mely horvát szempontból gyakorlatilag értelmetlenné, de minimum marginálissá tenné az LNG-beruházást. Ráadásul a rétestésztaként nyúló Mol–INA-ügy sem tesz jót energetikai téren a horvát–magyar kapcsolatoknak, tovább erősítve a félelmeket, hogy a politika oltárán áldozzák fel az LNG-vel kapcsolatos törekvéseket.
Vágjuk át Occam borotvájával a gordiuszi csomót: a Gazpromtól sosem állt távol a politikai nyomásgyakorlás, így a legegyszerűbb magyarázat az lehet, hogy a kiszivárgott hír alapját képező tárgyalások révén szerették volna felgyorsítani a Déli Áramlat Zrt.-ben csigalassúsággal haladó 50 százalékos részvénypakettcserét a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Villamos Művek között. Ugyanis Vlagyimir Putyin ez év elején nyilvánvalóvá tette, hogy legkésőbb ősszel el szeretnék kezdeni a Déli Áramlat projekt megvalósítását, és egy rendezetlen tulajdoni szerkezetű konzorcium könnyedén keresztezheti az orosz elnök szándékát.
Az idő pedig itt is fontos tényező; amennyire derűs volt a tavasz a Gazpromnak a Nabucco-projekt végelgyengülése láttán, úgy lett borús a nyár a Nabucco-West révbe érése után. Mivel a „kicsi” Nabucco gyorsabban és olcsóbban építhető meg az utolsókat rúgó nagytestvérénél, az eddig kényelmesen haladó Déli Áramlat projektnek lendületet kell adni – akár skandalumok révén is.
Ám nem csak Oroszországnak sietős, a brüsszeli döntéshozók is jobban teszik, ha komolyan veszik a harmadik energiacsomagban foglalt gázdiverzifikációs terveket, amennyiben nem szeretnén(e)k cseberből vederbe kerülni. A tét Magyarország számára is nagy. Példának okáért itt a TAP projekt (Trans Adriatic Pipeline), mely bár a Kaszpi-térségből és Albánián keresztül szállítana gázt az olasz piacra, illetve onnan Nyugat-Európába, a jövőben akár orosz gázzal is fel lehetne tölteni egy „mini” Déli-Áramlat révén.
A konzorciumot alkotó svájci, norvég és német tagok mindegyike kiváló üzleti kapcsolatokkal rendelkezik a Gazprommal, emellett a TAP történetében már történt kísérlet arra, hogy rivális projektekkel egyesüljön (ld. a 2010-es ITGI-ajánlatot), így a nevezett cégektől nem állhat olyan messze a pragmatizmus, mint elsőre gondolnánk. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, hazánk egy biztonságos gázbeszerzési útvonal elnyerése mellett jelentős tranzitdíjkiesést is elkönyvelhetne.
Magyarország számára pedig minden egyes megvalósuló földgázvezeték-projekt tiszta haszon: diverzifikálná a beszerzési forrásainkat; hozzásegítené hazánkat egy valódi, liberalizált földgázpiachoz gáz-gáz (gas-to-gas) versenyt teremtve; szignifikáns tranzitbevételekhez jutnánk, és végül, de nem utolsósorban regionális külpolitikai súlyunk is jelentősen megnövekedne. Minderre szükségünk van, mint éhezőnek egy falat kenyérre.
