Melyik ujjukba harapnak?
Az szigort hozott volna, ez engedékeny lenne. Az akár a választáson való indulástól is eltiltotta volna a városukat eladósító vezetőket, ez még több időt és mozgásteret is hagyna nekik, nehogy meginduljon a vagyonfelosztás.
Mozgásba lendült a Fidesz önkormányzati lobbija. Amit mindenki előrevetített: egy olyan frakcióban, ahol hetvenöt polgármester ül, szinte a lehetetlennel egyenlő próbálkozás olyan törvényeket átvinni, amelyek az önkormányzatokat érintik rosszul. Ugyanez a csoport azonban híres a frakciófegyelméről is – mi történik, ha a kormány erősen arra irányítaná őket, hogy a saját városi érdekükkel menjenek szembe? Ez a dilemma látszik már a két álláspontot képviselők személyén is: Tállai van magasabb pozícióban, Kósa már évtizedek óta a Fidesz erős embere. Megjósolhatatlan, kinek a kívánságai teljesülnek.
Ráadásul ez az ellentét egy olyan törvénymódosítás tervezeténél jött elő, amely kis jelentőségű az igazán nagy javaslathoz, az új önkormányzati törvényhez képest. Amióta annak a tervezetével előállt a kormány, szinte naponta hallani egy-egy fideszes polgármesterről, aki állítólag a színfalak mögött élesen bírálta a terveket. S ez érthető is: egy ekkora átalakítás nem vihető végig érdeksérelmek nélkül.
Ahhoz persze nagyobb meglepetésnek kellene történnie, hogy végül a szavazáskor ne zárjanak össze a kormánypárti képviselők, s hogy a parlamenten kívüli fideszes polgármesterek ne magyarázzák meg saját városukban, miért jó a javaslat. Mégis, most láthatjuk meg igazán, mennyire erős a kormánypárt, s mennyire az a kormány. Mert szimbolikus kérdésekben könnyű volt egyetérteni. A nagy játszma most jön csak.







