Magyar gazdaság

Elégedetlen a gyógyszerkassza emelésével az AIPM

Ráadásul a gyógyszeripari különadókat is soha nem látott mértékben, több mint 105 milliárd forintban irányozza elő a büdzsétervezet.

Két százaléknál nagyobb mértékű emelésre lenne szükség a jövő évi költségvetési javaslatban a gyógyszerkiadások terén ahhoz, hogy a magyar betegek minél gyorsabban hozzáférhessenek az új fejlesztésű, innovatív gyógyszerekhez

– írja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). Mivel a gyógyszeripari innovációkhoz történő hozzáférés gyorsítása a kormánynak is stratégiai célja, az AIPM bízik abban, hogy a járványhelyzet okozta 2020-as kényszerű megtorpanás után a gazdaság újraindításával együtt hamarosan újabb modern gyógyszeres terápiák válnak elérhetővé a magyar betegek számára, és a jövő évi költségvetésben is nagyobb mozgástér nyílik az új készítmények társadalombiztosítási befogadására.

Az AIPM szerint 2014 és 2019 között a legújabb terápiák közül minden harmadik elérhető lett a magyar páciensek számára hazai finanszírozásban, így jelentősen javultak a betegek gyógyulási esélyei, a legutolsó innovatív készítményeket érintő befogadás 2019-ben történt.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Így jelenleg is több mint 90 különböző terápia vár befogadásra Magyarországon, melyekről tavaly a második fél évben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) már közel negyven kérelmet felterjesztett döntésre.

Miközben a koronavírus-járvány minden korábbinál jobban rávilágított arra, hogy a társadalom egészségi állapota és a makrogazdasági mutatók tekintetében is mennyire fontos a gyógyszeripari innovációkhoz történő hozzáférés, a társadalombiztosítási támogatásra várakozó készítményekről döntés azóta sem született.

A mostani költségvetési törvényjavaslatban foglalt számok alapján pedig jövőre szintén nem látszik túl nagy mozgástér jelentősebb befogadásokra, ugyanakkor a gyógyszeripari különadók mértékét a jövő évi költségvetés tervezete soha nem látott mértékben, több mint 105 milliárd forintban irányozza elő.

Tekintettel arra, hogy az elfogadott egészségipari stratégiában foglaltak szerint a gyógyszeripari innovációkhoz való hozzáférés gyorsítására a kormány is stratégiai célként tekint, az AIPM bízik abban, hogy a járványhelyzet okozta 2020-as kényszerű megtorpanás után, a gazdaság újraindításával együtt hamarosan döntés születhet további új terápiáknak már az idei befogadásáról, illetve ezzel párhuzamosan a 2022-es gyógyszerkassza további bővítéséről is, amelyek a jövő évi befogadások költségvetési alapjait biztosíthatják. Ezek ugyanis valós lehetőséget teremthetnek a magyar betegek innovatív terápiákhoz való mind szélesebb hozzáféréséhez.

Az oltások miatt is módosították a költségvetést

Több tízmilliárdot csoportosított át a kormány az idei büzsdében, az oltás kampányokra különítették el a legtöbbet.

 

Holchacker Péter Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) gyógyszeripar költségvetés
Kapcsolódó cikkek