Igazi liberalizáció kell

Az OECD-országok által 1999-ben mezőgazdasági támogatásra fordított összeg -- 361 milliárd dollár -- kétszerese volt a fejlődő világ teljes agrárkivitelének. A GATT utódja fennállásának első hét esztendejében sem tört meg az ötvenes évek óta tartó trend: miközben az ipari külkereskedelem bővülése sokszorosan felülmúlta a GDP növekedését, a mezőgazdaság nemzetközi áruforgalmának fejlődése csupán lépést tartott vele.

A mezőgazdasági termékeket sújtó átlagos vámtételek ma is elérik a 47 százalékot, pedig az utóbbi fél évszázad során a 40 százalék körüli rögzített ipari vámok 4 százalék közelébe estek. Ennek is köszönhető, hogy a fejlődő országok, bár 1980 és 1997 között 17,7-ről 28,8 százalékra növelték részesedésüket a világ ipari exportjában, az agrárkivitelben gyakorlatilag csupán megőrizték pozíciójukat: részvételük 36,4 százalékról mindössze 37,5-re nőtt.

Noha mind keresleti, mind kínálati oldalról korlátozottak az agrárkereskedelem bővülésének lehetőségei -- sem a fogyasztói igények, sem a termelékenység nem növekedett olyan mértékben, mint az iparban --, a fejlődést erőteljesen hátráltatja a protekcionizmus is. Az agrárkereskedelmi egyezmény végrehajtásának első hét évében nem csupán folytatódott, de tovább is gyorsult a fejlődő és átalakuló gazdaságok részesedésének csökkenése az OECD mezőgazdasági piacain. A statisztika ráadásul még torzít is a fejlődők javára: az Európai Unión belüli áruforgalom ugyanis nem számít külkereskedelemnek. A piacvesztés egyik oka, hogy a feltörekvő országok a kellő szakértelem és erőforrások híján nem tudták a fejlettekhez hasonló módon kihasználni a kiskapukat, és az egyezménnyel nem ütköző módon korlátozni a kereskedelmet.

Az uruguayi forduló mezőgazdasági megállapodásának három pillére közül a piacra jutás biztosítása a szigorúbb és szélesebb körű szabályozás megvalósításával lenne elérhető. Ezután a WTO tagjai nem tudnának a paragrafusok sajátos értelmezésével kibújni vállalt kötelezettségeik teljesítése alól.

Az egyezmény második pillérét jelentő exportverseny erősítéséhez az OECD-országoknak kellene többet tenniük, hiszen ezek az államok nyújtják gazdálkodóiknak szinte az összes kivitelt segítő támogatást. Így e tekintetben a feltörekvő országok pozíciójának javulása a fejlett államok lépéseinek függvénye.

A megállapodás harmadik alapelve, azaz a belső támogatások csökkentése sem az előzetes elképzeléseknek megfelelő ütemben halad. A szubvenciók átalakításának lehetősége a kereskedelmet "minimálisan torzító", úgynevezett "zöld dobozos" támogatásokká végeredményben azt jelenti, hogy hosszú távon is fenntartható a kereskedelem korlátozása: ezeket a juttatásokat ugyanis nem kell fokozatosan csökkenteniük az aláíróknak. Ezért a tanulmány szerzői felvetik annak gondolatát, hogy az egyezmény módosítása terjessze ki a fokozatos mérséklés kötelezettségét ezekre a támogatási formákra is.

A tanulmány külön fejezetet szentel hat átalakuló gazdaság -- Észt-, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Oroszország és Románia -- agrártámogatásainak bemutatására. Tavaly valamennyi vizsgált államban csökkent a fogyasztóktól és az adófizetőktől a gazdákhoz vándorló bruttó transzferek összege. Ez részben a mérséklődő világpiaci árakkal párhuzamosan csökkenő állami szerepvállalás eredménye, emellett Oroszországban, Romániában és Szlovákiában a hazai valuta leértékelődése is szerepet játszott ebben. Noha a térség OECD-tagállamai a gazdálkodók bruttó bevételeinek százalékában kifejezve erőteljesebben támogatják gazdáikat, a szervezeten kívüli átalakuló gazdaságok számára mégis nagyobb terhet jelent az agrárszubvenció, GDP-jüknek ugyanis nagyobb hányadát fordítják erre a célra. Ez a támogatási színvonal is jócskán elmarad azonban mind az Európai Unió, mind az OECD átlagától. Az EU-ban 1999-ben a támogatások mértéke elérte a gazdálkodók bevételeinek csaknem felét.

A fejlődő és rendszerváltó államok nagyon heterogén kört alkotnak, de sok tekintetben közösek az érdekeik. Valamennyi feltörekvő állam számára segítséget jelentene az agráregyezmények egyértelműbb megfogalmazása, másrészt a "fejlődő ország" definíciójának tisztázása. Káros gyakorlat az is, hogy az egyoldalú liberalizálást önkéntesen végrehajtó államok lépései nem kapnak elismerést, csupán tárgyalási pozíciójuk gyengül, mert már nem tudnak engedményeket felkínálni a partnerek "koncesszióiért".