Szakszervezeti lobbizás, vagy valós kifogások

Egy szinte bizonyosnak tűnik: a fejezet fennakadását a legkevésbé okozta a formálisan azonosított probléma, azaz a téma kapcsán beadott egyetlen magyar derogációs kérelem. Az amúgy sokak által ellentmondásosnak érzett átmeneti mentességi igényt a cigaretták megengedett maximális kátránytartalmának közösségi szintre (15-ről 12 milligrammra) való csökkentése alól egyébként is, pesszimistább vélemények szerint akár maga az idő is megoldhatja, ha például a taggá válásra valóban csak 2005-ben vagy pláne azt követően kerülhet majd sor.



A téma tárgyalási napirenddé tavaly szeptember 30-án vált, és akkor még minden viszonylag biztatónak tűnt. A "kátrányügy" ugyan előrevetített további alkudozásokat, de egyebekben a magyar álláspont kezdettől fogva az volt, hogy ha vannak is eltérések a jogi rendelkezések formai oldalát és az intézményi rendszer pontos működését tekintve, ezek többnyire csak formai kiigazítást igényelnek, miközben tartalmi vonatkozásban az adottságok és tényleges feltételek már ma is az EU-normákhoz közel állóak, sok esetben azokkal azonosak.



Az EU-joganyag e témában irányelveket alkalmaz, amelyek egy bizonyos keretet, illetve minimumelvárást fogalmaznak meg, a konkrét tartalmi kitöltést a tagállamokra bízzák. Az 54 irányelv kétharmada (36) egészségvédelemmel és munkahelyi biztonsági előírásokkal foglalkozik, további hányaduk olyan munkajogi kérdéseket érint, mint például az alkalmazottakkal történő kötelező konzultáció előírása a foglalkoztatást is érintő átfogó, vállalati stratégiai döntések meghozatala előtt. Az amszterdami szerződés tavaly májusi életbelépése óta formálisan is idetartoznak az úgynevezett EU szociális chartában foglaltak is, amelynek részeként eddig két fontosabb közös vállalást fogadtak el: egy direktívát a részmunkaidős munkavállalásról, egyet pedig a szülési szabadság szavatolásáról.



A szeptemberi tárgyalási forduló után mindenesetre a magyar fél a fejezet viszonylag gyors ideiglenes lezárására számított. Ehhez képest számított hideg zuhanynak, hogy a témakör ez év áprilisi második fordulóján az uniós fél meglepően kevés építő szellemet mutatott. Juhász Endre magyar főtárgyaló a forduló után tartott sajtóértekezletén nem is rejtette véka alá, hogy zavarónak tűnt, ahogy az EU úgymond "ismételten kitart bizonyos kérdések megismétlése mellett, amelyekről magyar részről már úgy vélik, hogy korábbiakban sikerült kimerítő válasszal szolgálni".



Még inkább furcsállotta, hogy a konkrét derogációs igényre semmilyen formális reagálás nem történt: az EU-delegáció nem kért további információt, az álláspont felülvizsgálatára sem szólította fel a magyar delegációt, és az igény visszavonását sem kérte. Uniós diplomáciai források szerint magyar részről azt is nehezményezték, hogy az EU látszólag kész receptet várna Magyarországtól a foglalkoztatási nehézségek megoldására, holott ezzel maguk a tagállamok is évtizedek óta próbálkoznak, de láthatólag senki sem rendelkezik még a tökéletes ellenszerrel.



A fejezet ügyében érdemi haladás azóta sem történt. Megsokszorozódtak viszont azok a brüsszeli üzenetek, amelyek arra utaltak, hogy bizottsági körökben a "kátrányügytől" függetlenül is fenntartásokkal vannak egyes magyar adottságokkal szemben. Egy nyári sajtónyilatkozatában az EU bővítési főigazgatója nyíltan a közösségével összeegyeztethetetlennek minősítette a magyar kormány érdekegyeztetési politikáját, úgy vélte, hogy nem kis részt ez az akadálya a fejezet lezárásának is.



A szakszervezetek nemzetközi tömörülései nem is rejtik véka alá, hogy a vitában teljes szívvel a bizottsági fenntartások mögött állnak. Emilio Gabaglio, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára egy októberi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a szociális párbeszéd magyarországi rendszere -- szerinte -- nincs összhangban sem a közösségi előírásokkal, sem pedig az európai gyakorlattal, s hogy e tekintetben a hat "élenjáró" tagjelölt közül Magyarországon a legrosszabb a helyzet.



Néhány héttel korábban a brüsszeli székhelyű Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége (ICFTU) éves jelentése ugyancsak bírálta a magyar kormány politikáját, mert az úgymond számos területen korlátozza a szakszervezetek konzultációs jogát. Mindezt megelőzte tavasszal az EU gazdasági és szociális bizottságának éves jelentése, amely a pozitív vívmányok elismerése mellett a magyarországi szociális párbeszéd összeomlásának a veszélyére is felhívta a figyelmet.



A magyar felet érezhetően felkészületlenül érték ezek a bírálatok. A kérdés főként azért vált rendkívül kényessé, mert láthatóan -- az eddig tárgyalt joganyagfejezetek közül elsőként -- bekerült a belpolitikai csatározások témái közé. Elviekben valóban nem is lehet kizárni annak lehetőségét -- amire egyesek célozgatnak --, hogy a honi terepen szemben állók közül egyesek esetleg brüsszeli kapcsolataik előtt sem titkolják elégedetlenségüket, ami aztán utóbb igen könnyen "be tud gyűrűzni" a nemzetközi szervezetek -- immár az Európai Bizottság felé prezentált -- véleményébe is.



Bizottsági részről erre az a válasz, hogy még ha így volna is, mindaddig, amíg az észrevétel megalapozott, a végül megfogalmazásra kerülő vélemény is az. Magyar részről most abban bíznak, hogy a legutóbbi (szeptember 22-i) szakértői szintű brüsszeli egyeztetésen talán sikerült meggyőzni a brüsszelieket a magyar modell működőképességéről.

Vitatémák a csatlakozási tárgyalásokon -- 4.: szociális politika és foglalkoztatás Az EU--magyar tárgyalások első kellemetlenebb huzakodására egy olyan téma kapcsán került sor, amelynél erre senki sem számított: a szociálpolitika és foglalkoztatás szabályozásával foglalkozó joganyagrésznél. A minikonfliktus látszólagos és valós okairól megoszlanak a vélemények. Van, aki politikai megfontolásokat sem nélkülöző szakszervezeti lobbizást vél az ügy hátterében, mások bizonyos szubjektív megfontolásokra tippelnek (egyfajta "bizottsági kekeckedést" sejtve a túlzottan rigorózusnak tűnő közösségi hozzáállás mögött). Fóris György-->