Brüsszel szankciókat vetne ki
A transzatlanti kereskedelmi konfliktusok sorában különösen súlyosnak ígérkező mostani fejezet hátterében az áll, hogy az amerikai kormány évi 4 milliárd dollár körüli adó-visszetérítési programot tart érvényben, mintegy hétezer exportőrnek. A kedvezményt az amerikai kivitel olyan meghatározó cégei vehetik igénybe, mint a Boeing, a Microsoft, a Generala Electric, a Motorola, a Caterpillar. A Foreign Sales Corporation (FSC) közvetítésével folyósítandó összegeket az EU illegális és a WTO előírásaival ütköző exprottámogatásnak tartja, ezért már korábban panaszt tett.
A beterjesztett keresetet a WTO -- mint a Reuters emlékeztet -- ez év februárjában megalapozottnak nyilvánította, és határozatban követelte az amerikai gyakorlat felülvizsgálatát. A támogatás alapjául szolgáló törvénymódosítás elfogadásával az USA elmulasztott először egy október 1-jei, majd pedig egy november 1-jei határidőt. Később az amerikai törvényhozáson mégis keresztülpréseltek egy módosító törvényjavaslatot, amelyet Bill Clinton elnök november 16-án aláírásával hatályba léptetett (VG, 2000. november 17.). A korrekciókról Washington azt állította, hogy azok által az amerikai exportrendtartás összhangba hozható a WTO rendelkezéseivel.
A módosított törvényt azonban az EU továbbra is elfogadhatatlannak tartja, ezért a brüsszeli bizottság még pénteken benyújtotta kérelmét a WTO-hoz, amelyben felhatalmazást kért a kereskedelmi szankciókra. Az EU az amerikai támogatásokhoz hasonló összegű büntetővám kivetésére kérte a genfi székhelyű szervezet egyetértését. Az Egyesült Államokban egyébként az inkriminált törvény módosítása kapcsán nem is nagyon titkolták, hogy további egyeztetésre és egyezkedésre számítanak, mielőtt a WTO szabad utat engedne az EU-szankciók számára. Mindezzel további drága hónapokat nyerhetne Washington az amerikai exporttámogatási program működtetéséhez.