Ukrán-gabonabotrány: megkapták a Fidesz jelzését, azonnal lépett a Magyar kormány – 1 hétig ált fent a veszély, nem lehetett tovább húzni
Bóna Szabolcs, az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter szerint az előző kormány nem biztosította megfelelően az ukrán agrártermékek behozatalát korlátozó szabályok jogi hátterét. A miniszter úgy látja, a veszélyhelyzeti intézkedések megszűnésével jogi bizonytalanság alakult ki, amelyet most rendezni kell.

Ugyanakkor a jogalkotási háttér ennél összetettebb: a jelenlegi helyzetet meghatározó szabályozást már az új parlamenti ciklusban terjesztették be, és annak elfogadásához az akkori parlamenti többség biztosította a szükséges támogatást. Ez azt jelenti, hogy a most kialakult jogi helyzet nem kizárólag az előző kormány döntéseire vezethető vissza.
Nemzeti érdek a piacvédelem
A kormányzati szándék szerintük egyértelmű: nem kívánják megengedni, hogy importtermékek – különösen Ukrajnából – veszélyeztessék a hazai termelők megélhetését vagy az élelmiszerellátás biztonságát. Bóna Szabolcs hangsúlyozta, hogy a magyar élelmiszer, a termőföld és a gazdálkodók védelme nemzeti érdek, amelynek érvényesítése elsődleges feladat. A cél kettős:
- egyrészt biztosítani, hogy a fogyasztók asztalára ellenőrzött, jó minőségű élelmiszer kerüljön,
- másrészt olyan piaci környezetet teremteni, amelyben a gazdák munkája kiszámítható jövedelmet biztosít.
Széles ukrán termékkörre terjedhet ki a tiltás
A készülő jogszabályok több termékkört is érintenek. A tervek szerint a korlátozások kiterjednének a szarvasmarha-, sertés-, juh- és kecskehúsra – friss, hűtött és fagyasztott formában egyaránt –, valamint a baromfihúsra. Emellett zöldségek és gabonafélék is szerepelnek a listán, beleértve a feldolgozott, például pelyhesített vagy darált gabonatermékeket.
A miniszter szerint a részletes szabályozás kidolgozása már folyamatban van, a cél pedig az, hogy a piacvédelem jogilag is stabil alapokra kerüljön.
Már megjelentek az első szállítmányok
A tiltás feloldása után rövid időn belül megindult az import. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint május 18. és 20. között összesen hat szállítmány behozatalát jelentették be Ukrajnából.
Ebből négy szállítmány fehér cukor volt, összesen 91 tonna mennyiségben – ez a termék nem szerepelt a korábbi tiltólistán. A fennmaradó két szállítmány különböző feldolgozott gabonatermékeket tartalmazott, például hántolt, lapított vagy pelyhesített formában.
A gyorsan megjelenő import is azt erősíti, hogy a szabályozási környezet változása azonnali piaci reakciókat vált ki, ami tovább növeli a jogi rendezés sürgősségét.
Lapunknak is reagált a Tisza az ukrán gabona botrányáról
Szerdán válaszolt a Világgazdaság megkeresésére a Tisza-kormány a kedden kirobbant botrány kapcsán: akkor derült ki, hogy immáron egy hete szabadon áramolhat be Magyarországra a korábban kitiltott ukrán gabona.
A szerdán délután az Agrár- és Élelmiszer-gazdaságért Felelős Minisztériumtól kapott írásbeli válasz bár nem válaszolta meg a lapunk által feltett valamennyi kérdést, de érdemben közölt részleteket arról, hogyan alakult ki a jelenlegi súlyos helyzet.
Ahogy arról beszámoltunk, fű alatt a Tisza-kormány feloldotta az ukrán gabona eddigi tilalmát, így a szállítmányok már egy hete beérkezhetnek Magyarországra.
Május 13-án véget ért a háborús veszélyhelyzet, és ezzel együtt hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek is. Többek között az a rendelet sincs már hatályban, amely tiltotta az ukrán agrártermékek behozatalát.
Az agrárminisztérium válaszában azt állította, hogy a rendeleti kormányzás feloldását még a Fidesz-kormányzat készítette elő, és a nagyszámú rendelet törlésekor nem került figyelembevételre az ukrán importtilalom korlátozása,
így a jogalkotási hiba miatt került sor a szankciók törlésére.
Az ugyanakkor nem teljesen világos, hogy a Tisza-kormány, miért tartja a Fidesz-kormányt felelősnek érte, hiszen az Országgyűlés május 9-i alakuló ülésén fogadták el a veszélyhelyzeti rendeletek törvényre emeléséről szóló jogszabályt.
A Tisza Párt képviselője, Melléthei-Barna Márton által jegyzett törvény május 14-én, a veszélyhelyzet megszűnésével lépett hatályba. A jogszabály – áttekintve a veszélyhelyzeti kormányrendeletek szabályozási tárgyköreit – egyes jogintézményeket átmeneti szabályként, illetve a normál jogrend részeként állapít meg.
Mindez tehát már a Tisza-ciklus időszakában történt, a hatályba lépés óta eltelt egy hétben pedig ez idáig nem korrigált a kormány. Sőt, csak azt követően szólalt meg, hogy a Fidesz fellépett az ügyben.
Mindenesetre a Világgazdaság reakciót kért a Fidesz-frakciótól is, hogy kifejthesse álláspontját a fejlemények kapcsán. A legnagyobb ellenzéki párt élt is a lehetőséggel és rávilágított, hogy az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényjavaslatot Melléthei-Barna Márton (Tisza) képviselő úr nyújtotta be az Országgyűléshez.
Az agrárminiszter úr által megküldött válaszból ezért az is következik, hogy a Tisza Párt nincs tisztában azzal, hogy milyen jogszabályokat terjeszt elő és azoknak milyen hatása van a magyar társadalomra és a gazdaságra
– emelték ki. A Tisza-kormány megalakulása óta rendelkezik minden eszközzel, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát azonnal elrendelje, a korábbi kormányra mutogatni ebben a kérdésben ezért megtévesztő és álságos.
Egyben aggasztó, hogy a Tisza-kormány a magyar gazdák és a fogyasztók védelme helyett figyelmét a Facebook-posztok gyártására és a politikai hergelésre fordítja. Ideje lenne elkezdeni kormányozni – húzták alá.


