Kicsi az acquis, de erős

Az uniós szabályozás alapelve e téren az, hogy minden olyan tőkemozgás esetében, amely unióbeli természetes vagy jogi személyekhez kötődik, a korlátozás vagy a diszkrimináció bármely formája állampolgárságra, lakhelyre vagy befektetési célpontra való tekintet nélkül tilos. A jogszabály nem csupán az EU-országok egymás közötti viszonylatában, hanem (egyoldalúan) harmadik ország felé is érvényes: azaz amennyiben ezen országgal kötött megállapodás erre lehetőséget nyújt, az EU oldaláról nem merülhet fel korlátozó tényező. A mindezek alól kivételes jelleggel felmentést adó védőzáradékokat külön kritériumok határozzák meg.
EU--magyar vonatkozásban a társulási szerződés a megállapodás első ötéves szakaszában már előírta a közvetlen beruházásoknál a tőkekivonás lehetőségének biztosítását. A szerződés időközben ugyancsak életbe lépett második szakaszában elvben nem vezethető be újabb korlátozás. A magyarországi közvetlen befektetések értéke már ma is meghaladja a 20 milliárd dollárt, a tagjelöltek között itt a legmagasabb az egy főre jutó külföldi tőkehányad, miközben a tőzsdén a részvények háromnegyede külföldi kezekben van. A tőkemozgás szabadsága tehát már ma is jelentős mértékben biztosított.
Magyarország összességében elfogadja a közösségi vívmányokat, bizonyos esetekben azonban átmeneti mentességre tart igényt. A legismertebb probléma a földvásárlási tilalom ügye. Elviekben ugyanis a szabad befektetések körébe tartozik a földvásárlás joga is, amelynek biztosítása alól egyetlen tagállam sem élvez mentességet.
A "szabadság" konkrét értelmezése és végrehajtása azonban már módot ad bizonyos behatárolásra. Adott földterületek értékesítése (országonként változó szabályozással) különböző feltételekhez köthető, termőföldnél például előírható a gazdálkodói tevékenység fenntartása. Emellett egyes esetekben -- például védelmi célokra igénybe vett területeknél -- kivételt lehet tenni.
A magyar igény a mezőgazdasági és természetvédelmi területek külföldi személy által történő vásárlásánál a csatlakozás után még tíz éven át fenn kívánja tartani eddigi -- a külföldiek felé korlátozó -- törvénykezését. A legfőbb érv, hogy az árkülönbség a magyar és az EU-földárak között az ötszöröstől egyes régiókban a negyvenszeresig terjed, miközben a földhasználat koncentráltsága igen magas fokon áll: a gazdálkodók 10 százaléka műveli a földek 90 százalékát (az EU-ban a hasonló mutató 40 százalékos átlagot mutat). A hirtelen liberalizálás emellett súlyos szociális következményekkel is járna, jelentős mennyiségű felszabaduló munkaerővel terhelve meg az urbanizált övezeteket.
Az EU-álláspont eddig -- bár alapvetően elutasító, de -- nem volt teljesen kizáró. Jóllehet a magyar indoklás alapján nem tudja elfogadni e kérés jogosságát, de nem is szerepel a szövegben az a mondat, hogy az unió a kérés visszavonására kéri fel Magyarországot. A tizenötök egyelőre tisztább képet szeretnének kapni a magyarországi -- régiónként változó -- földárviszonyokról, a gazdaságok számáról, jellemző méreteikről, a tulajdonosi struktúráról. Külön kérdés firtatja, miért nem teszi lehetővé a magyar törvénykezés jogi személyek földtulajdonlását. Ez ugyan nem diszkriminatív a külföldiek felé, hiszen a magyar cégekre is ugyanez vonatkozik, de ellentétes a tőke szabad mozgására vonatkozó EU-s joganyaggal.
Lényegében hasonló reakciót váltott ki a többi magyar derogációs igény, így a másodlagos ingatlanok magyarországi vásárlásának feltételekhez kötése (jelenleg a külföldi vásárlónak a helyi önkormányzat engedélyére is szüksége van). Magyarország -- az osztrák, finn és svéd példához hasonlóan -- a csatlakozás után öt évig fenn kívánja tartani ezt a gyakorlatot.
A közös EU-s álláspont ennek kapcsán rákérdezett arra, hogy ha a magyar érvelés szerint a vásárlás hivatalos engedélyhez kötése csak formalitás, és a visszautasítások aránya csekély (3,5 százalék), akkor mi szükség van ennek fenntartására? Juhász Endre magyar főtárgyaló szerint elsősorban a koncentrált felvásárlás lehetőségének kizárása a cél. "Egyelőre nem került ilyesmire sor, de szeretnénk ellenőrzésünk alatt tartani a folyamatot" -- mutatott rá a fejezet tárgyalása után, és utalt arra, hogy ez a szervezett bűnözés elleni küzdelem szempontjából is fontos lehet.
Szintén problémákat vet fel, hogy az EU-szabályozás szerint az intézményi befektetők szabadon dönthetnek arról, mibe fektetik tőkéjüket. Magyarországon viszont a biztosítók és a nyugdíjpénztárak külföldi eszközökbe nem, illetve csak korlátozottan invesztálhatnak. Szakértők rámutatnak, hogy nagy összegekről -- a biztosítók esetében 300 milliárd forintról, a nyugdíjpénztáraknál több mint 100 milliárdos felhalmozásról -- van szó, miközben a költségvetésből kieső bevételek pótlásához szükség van arra, hogy az intézmények belföldön fektessenek be. A magyar érvelés utal arra is, hogy a nyugdíjrendszer reformja még nem fejeződött be, a hosszú távú életbiztosítási üzletág pedig Magyarországon még "születő iparág", s mindkettő esetében a közbizalom szavatolása nagy fontossággal bír.
Végül e témakörhöz tartozó magyar felvetésként merült fel a közszolgálati funkciót is ellátó privatizált nagyvállalatok esetében az állami aranyrészvény megtartása, hangsúlyozva, hogy mindez nem jelent semmiféle korlátozást az Európai Unió tagállamai közötti tőkemozgásra nézve.
Az októberben közzétett bizottsági tárgyalási "útiterv" értelmében -- ha a nizzai csúcs áldását adja rá -- néhány hónapon belül megkezdődhet a piaci "szabadságjogok" érdemi tárgyalása. Általános várakozások szerint a tőkefejezet résztémáinak tisztázása áldásos hatással lehet több más területre (így mindenekelőtt a szolgáltatások szabadságára) is. Abban azonban csak kevesen hisznek, hogy a földkérdés már most megoldható lesz: azt valószínűleg a "végjátszmára" maradó témák közé kell majd besorolni.