A koalíciós kormány fő erejét jelentő Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik vezetője, Koicsi Kato bejelentette, hogy támogatja a Mori elleni bizalmatlansági indítványt, és felszólította híveit, szavazzanak ők is elmozdítása mellett -- tudósít a Reuters. Kato azzal indokolta döntését, hogy nem tarthatók tovább azok a hatalmas költségvetési kiadások, amelyek révén Japán vált a fejlett világ legeladósodottabb országává. Az ellenzék önmagában nem tudná elfogadtatni az indítványt, de Kato és LDP-n belüli szövetségesei segítségével meg lehet a többség a 480 fős alsóházban. Az indátvány megszavazása esetén Mori vagy lemond, és az LDP valaki mást jelöl a helyére, vagy általános választásokat kell tartani. Utóbbit a tavaly júniusi alsóházi választásokon elért gyenge eredmény után az LDP szívesen elkerülné.
Politikai elemzők szerint Kato szembefordulása a kormányfővel azzal magyarázható, hogy hite szerint Mori hatalomba kerülése az idén áprilisban nélkülözte a valódi legitimációt. Az LDP-t széles körbem kritizálták azért, amiért Obucsi Keizo szélütése után titkos alkuk eredményeképpen ültette a súlytalan Morit a miniszterelnöki székbe. Azóta ténykedését több szóbeli baklövés és két miniszterének botrányokkal övezett lemondása árnyékolta be. Kato ugyan tagadta, hogy kilépne az LDP-ből, de már mrgindultak a spekulációk a demokratákkal kötendő szövetségével kapcsolatban. Gazdaságpolitikai elképzeléseik sok tekintetben egyezést mutatnak, és a demokraták soraiból többen nyilatkoztak úgy, az LDP-ből való távozása esetén támogatnák miniszterelnöki kinevezését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.